Szakértő: érdemes komolyan venni, amit az orosz elnök mond

Korábban is kellett volna, és továbbra is érdemes komolyan venni, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mond - értékelt Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.
    

Horváth József szerint az vezetett idáig, hogy a korábbi oroszbarát vezetés lecserélődött. Az Egyesült Államok "erősen dolgozott" azon, hogy Ukrajna "leváljon" Oroszországról. Megkezdődött az ukrán haderő modernizációja is. Vlagyimir Putyin számára pedig elfogadhatatlan volt, hogy Oroszország közvetlen közelébe közepes hatótávolságú rakétát telepítsenek.
    

Kifejtette: a mostani precíziós művelet első órái a légi fölény megszerzéséről szólnak. Fontos a légitámaszpontok, lőszerraktárak kiiktatása, megakadályozandó, hogy Ukrajna további fegyverhez jusson. Azt még nem látni pontosan, hogy mi az oroszok stratégiai célja - mondta Horváth József, de kiemelte: érdemes figyelni, amit az orosz elnök mond, kielemezni annak háttértartalmát.


A szakértő szerint Vlagyimir Putyinnak nem érdeke, hogy Ukrajnát teljes mértékben elfoglalja. Ezzel a nemzetközi közösséget, az ukrán lakosságot is maga ellen fordítaná, továbbá olyan gazdasági kihívásokat jelentene, amelyeket az orosz belpolitika sem viselne el hosszú távon. Horváth József szerint Oroszország célja a hidegháborús "finn példa", hogy Ukrajna demilitarizált területként semleges maradjon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com