Szakértő: ideológiai okokból sérült a gazdaság Venezuelában

Ideológiai okokból "elfelejtették" a gazdaságot Venezuelában - mondta Rákóczi István, az ELTE Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.A tanszékvezető szerint Venezuelára is igaz, amit néhány afrikai ország kapcsán emlegettek, a "petrolsztálinizmus", vagyis a kőolajra építő, olyan újraelosztó rendszer, amely a gazdasági jövőt nem látja. A baráti alapon nyújtott kőolajszállítások idején kellett volna az ország gazdaságát több lábra helyezni, de ezt elmulasztották - tette hozzá.

A biztonsági helyzettel kapcsolatban a szakértő megjegyezte, Venezuela egy fegyveres gócpont, és az eszkaláció akár már a közeljövőben is elképzelhető.  Az Hugo Chávez néhai elnök által létrehozott politikai rendszer fennállásának legsúlyosabb válságát éli át. A kőolajban gazdag, de szinte kizárólag petrolkémiai termékeket exportáló ország gazdasága az olaj árának pár évvel ezelőtti zuhanása miatt összeroppant, az infláció elszabadult, sok helyen leállt a termelés, a boltok polcai többnyire üresek. Ezzel párhuzamosan politikai válság robbant ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

http://ujhazak.com