Szakértő: reális veszély az emberéleteket követelő kibertámadás

Bár egyelőre az Iszlám Állam (IÁ) nem rendelkezik az ehhez szükséges tudással és háttérrel, reális veszélyt jelentenek az emberéleteket követelő informatikai terrorcselekmények - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Krasznay Csabát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a terroristák tevékenységét figyelő Flashpoint biztonságelemző vállalat április végén közzétett jelentése szerint az IÁ egyesítette hackercsoportjait, amiből arra következtettek, hogy a terroristák ezután komolyabb kibertámadásokat is terveznek kormányzatok és vállalatok ellen.

kt

A kiberbiztonsági szakértő elmondta: a szakma már régóta számol annak veszélyével, hogy egy pontosan kivitelezett, például egy erőmű, egy gát vagy a repülésirányítás elleni informatikai támadás halálos következményekkel járhat.

A kockázat tehát ismert, a magyar és az európai szabályozók pedig igyekeznek olyan jogi környezetet teremteni, amelyben a létfontosságú rendszerelemek, a kritikus infrastruktúrák üzemeltetőit kötelezik információbiztonsági védelem kiépítésére.

"Egyre felkészültebbek vagyunk, de lenne hová fejlődni" - összegzett Krasznay Csaba, hozzáfűzve: főként annak fényében, hogy manapság nincs olyan szakma vagy ágazat, amely ne használná az informatikát, és a nemzetközi kiberbűnözés bevételei a drogkereskedeleméhez mérhetők.

Úgy tudják, egyelőre a terrorszervezetek nem rendelkeznek sem a megfelelő anyagi háttérrel, sem a kellő információval ahhoz, hogy ezekbe a létfontosságú rendszerekbe be tudjanak hatolni. Viszont azt is tudják, hogy egyes orosz szervezett bűnözői csoportok képesek bejutni ilyen rendszerekbe, és a brüsszeli események óta ismert, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés sokszor összeér - mondta.

Közölte, egyelőre nem tudunk arról, hogy történt volna kiber-terrortámadás Európában.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com