Szakértő: több árvízre kell számítani Magyarországon

A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért - hosszú távon - több árvízre kell számítani Magyarországon - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára hétfőn az M1 aktuális csatornán.Az NKE víztudományi karának oktatója hozzátette: erre "az évszázad végéig" mindenképpen fel kell készülni és a tervezés alapjait le kell fektetni.

    
Azzal kapcsolatban, hogy kedden árvízvédelmi konferenciát rendeznek Budapesten Homokzsáktól a drónokig címmel, hangsúlyozta: paradigmaváltásra van szükség az árvízvédelemben. A tanácskozás címére utalva a professzor kifejtette, hogy a homokzsákoktól az új technológiákig mindent be kell vetni az árvizek ellen. Utóbbiak között a drónok, az űrfelvételek és a "numerikus módszerek" alkalmazását említette. A víz szempontjából releváns adatok száma nagyságrendekkel nőtt, ezért a mesterséges intelligencia, a big data, a nagyon gyors adaptív algoritmusok mára a gyakorlati alkalmazás részévé váltak - jelezte.
   

Szöllősi-Nagy András ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon árvíz immár ötven éve nem követelt halálos áldozatot, ami annak köszönhető, hogy a magyar árvízi védekezés a legjobb Európában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com