Szakértő: újra kellene gondolni a tengeri mentés szabályozását

Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet kutatója szerint az illegális bevándorlók tengeri mentésével kapcsolatban "nehezen képzelhető el" érdemi megoldás a jogi szabályozás újragondolása, akár új egyezmények megkötése nélkül.Janik Szabolcsot pénteken az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy az olasz kormány 11 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a Földközi-tengeren mentőtevékenységet végző és a migránsokat az olaszországi partokra szállító civil szervezetek tevékenységének szabályozására. Ez megtiltja, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) mentőhajói líbiai vizekre lépjenek és kötelezővé teszi az NGO-k finanszírozásának nyilvánosságra hozatalát.

Janik Szabolcs jelezte: az elmúlt hónapokban sok vita volt arról, hogy mennyi NGO vesz részt ezekben a műveletekben és mi a szerepük. Hangsúlyozta: Dél-Olaszországban felmerült, hogy ezek a szervezetek "összejátszanak az embercsempészekkel"; ezek nagyon komoly vádak, ezért álláspontja szerint indokolt, hogy az olasz hatóságok keretek közé szorítsák a működésüket.


Úgy fogalmazott: azok a nemzetközi egyezmények, jogszabályok, amelyek alapján az olasz parti őrségnek vagy a Frontexnek, az európai határ- és partvédelmi ügynökségnek vészhelyzetben segítenie kell, "nem alkalmasak a mostani helyzet kezelésére". Véleménye szerint Olaszországban elkezdődött ezeknek a kereteknek az újragondolása, mivel az ország "megtelt".


Janik Szabolcs kitért arra is, hogy Olaszországba jelenleg leginkább fekete-afrikai bevándorlók érkeznek illegálisan, és vélhetően 30-40 százalékuk lesz jogosult menekültstátuszra, a többiek - tette hozzá - gazdasági okból hagyják el hazájukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com