Szakértő: Vucic kompromisszumot jelent a társadalomnak

Orosz Anna Balkán-szakértő szerint Aleksandar Vucic miniszterelnök győzelme a vasárnapi szerbiai elnökválasztáson annak köszönhető, hogy meg tudta szólítani az európai integráció pártján állókat és a radikálisabb, nacionalistább köröket is, azaz egyfajta kompromisszumot jelentett a társadalomnak. A Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa az M1 aktuális csatornán hétfőn arról beszélt, hogy Vucic rendkívül ellentmondásos személyiség: korábban radikális, nacionalista vonalat képviselt, majd "Nyugat-pártibb" irányt választott. Emellett a nemzetközi színtéren is jól egyensúlyozott, egyaránt élvezi Németország támogatását és Oroszország pártfogását - tette hozzá a szakértő.


Orosz Anna szólt arról is, hogy a következő miniszterelnök valószínűleg Vucic keze alá fog dolgozni, így informálisan az elnök kezében marad a hatalom. Aleksandar Vucic a szerb kormánykoalíció jelöltjeként már az első körben megnyerte a vasárnap megrendezett szerbiai elnökválasztást az előzetes, nem hivatalos adatok szerint. A központi választási bizottság közölte, hogy a szavazatok 16,84 százalékának feldolgozottsága alapján Aleksandar Vucicra a szavazópolgárok 59,89 százaléka adta a voksát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com