Szakértők: egyre fontosabb a tömeges atrocitások megelőzése

A nemzetközi közösség egyre inkább figyel arra, hogy felelősséget vállaljon a tömeges atrocitások megelőzéséért - mondták szakértők egy a témában tartott nemzetközi konferencián szerdán Budapesten.

enszA tömeges atrocitások megelőzése a gyakorlatban - a visegrádi országok együttműködése címmel szervezett tanácskozáson Jennifer Welsh, az ENSZ főtitkárának különleges tanácsadója előadásában emlékeztetett arra, hogy 2005-ben tett vállalásuk szerint az ENSZ tagállamai kötelességüknek tekintik népük védelmét az atrocitásokkal szemben, és ha erre egy állam nem képes, akkor ez a nemzetközi közösség feladata.

Az elv alkalmazására azonban nem új, bonyolult struktúra létrehozása a cél, hanem az, hogy segítsenek az államoknak vállalt felelősségük ellátásában - tette hozzá.

Jennifer Welsh szerint a 2005-ben vállalt kötelezettség mára a diplomácia részévé vált, hivatkoztak rá Darfur és Szíria esetében is.

Szíriával kapcsolatban a szakértő elmondta, hogy a katonai intervenció csak a beavatkozás egyik módja, és nem is feltétlenül a legjobb. A védelmi elv pedig nem mondja meg pontosan, hogy milyen beavatkozás szükséges. Szíria esetében aktívak a humanitárius szervezetek, az ENSZ is foglalkozik az üggyel - magyarázta, hozzátéve, hogy katonai beavatkozást csak a BT engedélyezhet, márpedig ott erről nincs egyetértés.

Jennifer Welsh emlékeztetett arra, hogy az emberek védelmének elvét valósítják meg a Szíriával szomszédos államok is, menekültek százezreinek befogadásával, továbbá az EU tagállamai is, azzal, hogy szankciókat vezettek be Szíriával szemben.

Az Alapítvány a Népirtás és Tömeges Atrocitások Nemzetközi Megelőzéséért szervezet tanácskozásán Horváth Zoltán, V4 nemzeti koordinátor-helyettes elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben hatékony együttműködést alakítottak ki a V4-ek, azaz a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) a régió stabilitása és jóléte érdekében. Az országok érdekérvényesítő képessége együtt nagyobb, együttműködésük nagy elismerést váltott ki - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a csoport elnöke jelenleg Magyarország, és célja az együttműködés további fejlesztése.

Horváth Zoltán arról is beszélt, hogy a V4 jó együttműködési keretnek bizonyult két külpolitikai cél megvalósítására, az EU bővítésének támogatására a Nyugat-Balkán felé, valamint az uniós szomszédságpolitika segítésére.

Lakatos István emberi jogi nagykövet azt mondta, hogy a V4 országai rendszeresen hasonlóan szavaznak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, és általában nagyon hasonló az álláspontjuk. Ezért akár az emberi jogi politikájuk összhangba hozatala is megoldható lenne - vélte.

Simona Leskovar, az R2P Felelősség a Védelemért Globális Központ szlovéniai szervezetének munkatársa hangsúlyozta, hogy jó együttműködési lehetőségek kínálkoznak országa és a V4 között, mert hasonló értékeket vallanak, és közös érdekek is összekötik őket.

A szakértő szerint javítani kellene az országok által vállalt védelmi kötelezettség teljesítéséhez az intézményi feltételeket mind állami, mind pedig nemzetközi szinten. Simona Leskovar szerint emellett a felelősségvállaláshoz az eddiginél nagyobb politikai elkötelezettségre is szükség lenne.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com