Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák az árvízi védekezésben is helytálltak

A Magyar Honvédség elsődleges feladata hazánk fegyveres védelme. Katonáink azonban a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújtottak a Duna és a Lajta mentén az árvízi veszélyhelyzet kezelésében is, hiszen a magyar katonákra minden körülmények között, így árvíz idején is lehet számítani - közölte a honvédelmi miniszter szerdán a Facebookon.Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalára feltöltött videóban hangsúlyozta: az árvízi védekezés a gyakorlatban mutatta meg, mit jelent a "Szeretem, megvédem!" mottó.

"A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezésbe a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonákat is bevontuk, köztük olyanokat is, akik a 2 hónapja meghirdetett toborzókampány hatására döntöttek úgy, hogy munkájuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak hazánk biztonságának megőrzésében" - fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a katonák "állták a sarat a gáton", mindvégig kiválóan, nyugodtan, példaértékűen végezték el a feladatokat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Ott voltak a katonáink mindig a gáton időben, annyian és akkor, amikor szükség volt rájuk. Köszönöm az elöljáróiknak, köszönöm a hivatásosok fegyelmezett hozzáállását, és köszönöm a területvédelmi tartalékosok jelentkezését és szolgálatát!" - mondta a miniszter.

Kiemelte: a honvédek a nap huszonnégy órájában kiválóan és fegyelmezetten teljesítettek szolgálatot számos településen. Példaértékű kitartással összesen több mint 900 ezer homokzsákot töltöttek meg, gátat építettek és erősítettek, járőröztek, valamint többszáz szárazföldi technikai eszközt, köztük PTSZ-M lánctalpas kétéltű járműveket, valamint két helikoptert is bevetettek - sorolta.

Beszámolt arról is, hogy a Magyar Honvédség Szobon a lakosság szállításába is besegített: az árvíz által elzárt Kisorosziból egy beteget egy H145M, egy másikat egy H225M típusú helikopterrel szállítottak el, mielőbbi kórházi ellátásuk érdekében. A feladat még nem ért véget, a Magyar Honvédség katonáira az árvíz levonulását követően is számíthatnak a magyar emberek - húzta alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: a tetőzést követően a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulata árvízvédelmi utómunkálatokat végzett Neszmélyben, az MH Altiszti Akadémia honvédei pedig Dunabogdányban segítették az árhullám levonulása utáni munkalatokat.

"Ott voltunk mindenhol, ahol szükség volt ránk! Hivatásos és területvédelmi tartalékos katonáink kiválóan, nyugodtan, fegyelmezetten teljesítették szolgálatukat az árvíz ideje alatt" - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki megköszönte a településvezetők és a lakosság bizalmát is. "A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát" - mondta a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com