Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a tartalékos rendszer bizonyított és erővé vált

Erős országot erős emberek tudnak építeni, a tartalékos rendszer pedig bizonyított és erővé vált - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Budapesten a tartalékos honvédek napja és csapatünnepe alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen.Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: azért nem tudtak a tartalékos honvédek napján, október 4-én ünnepelni, mert a rendszerváltás óta megrendezett legnagyobb katonai és országvédelmi gyakorlaton vett részt több ezer tartalékos a hivatásos állomány mellett.

Az Adaptive Hussars gyakorlat sikeresen zárult, amelyen a tartalékosok is helyt álltak - közölte a tárcavezető. A honvédelmi miniszter emlékeztetett: 2010-ben csak 17 tartalékosa volt Magyarországnak, a korábbi szocialista kormányok "a honvédség és a haderő leépítésének kormányai" voltak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Laktanyabezárások, alakulatösszevonások, a személyi állomány leépítése és az eszközpark elkótyavetyélése jellemezte ezt az időszakot - tette hozzá.

Az elmúlt 15 évben azonban a honvédség fejlesztése mellett a tartalékos állomány építésére is koncentráltak - jelezte. Rámutatott: csak ebben a ciklusban a területvédelmi ezredeket további öttel egészítették ki, létrehoztak számukra egy egész országot lefedő parancsnokságot, és a vezérkar is elkülönítetten kezeli a területvédelmet.

A professzionális haderőtől senki sem veszi el, hogy ők a legjobban kiképzett erőink, akik a magyar emberek védelmének legfontosabb garanciái, de a tartalékosokra is szükség van a rendszer működéséhez - tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tartalékosok lelkesedését méltatva úgy fogalmazott: az elmúlt egy évben bizonyították, hogy lehet Magyarországon rövid idő alatt sok katonát bevonzani a hadseregbe. A "Szeretem, megvédem!" kampánnyal egy év alatt hétezerrel nőtt a tartalékosokhoz csatlakozók száma, és mintegy tíz százalékuk megy tovább a szerződéses állományba - mondta.

Mihócza Zoltán altábornagy, a honvéd vezérkar főnök területvédelmi helyettese kiemelte: a tartalékosok azok, akik civil kötelességeik mellett vállalják a haza védelmét, ezzel mutatva példát mindenkinek.

A magyar honvédség tagjai nap mint nap bizonyítják, hogy a szolgálat nem távolít el a hétköznapoktól, sőt, közelebb hozza az értékeinket. A haza szolgálata összeköti a nemzedékeket, a vidéket és a várost, a különböző élettörténeteket - mondta.

Megjegyezte: a haza védelme a teljes közösség ügye, aki részt vállal benne példát is mutat a következő nemzedékeknek. Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) elnöke felidézte, hogy a vasfüggöny mögötti időszakban a motiváció teljes hiánya volt a probléma a tartalékosoknál, és megerősítette azt is, hogy 2010-ben mindössze 17 tartalékos volt a rendszerben.

Manapság azonban elkötelezett tartalékosokkal találkozik, van köztük egyetemi tanár, cipész, ács, állványozó, sportoló, és ami összeköti őket, az a haza védelme.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com