Szalay-Bobrovniczky Kristóf: békét az erő ad, erőt az ész

Békét az erő ad, erőt az ész - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, az AI Summit 2025 konferencián, ahol a mesterséges intelligencia védelmi szektorban betöltött jelentőségéről beszélt.Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a Magyar Honvédség digitalizációja évek óta gyorsuló mértékben halad, a mesterséges intelligencia pedig egyfajta "erősokszorozó" lehet, a több pénz, több "vas", több ember helyett, mellett az ész, az AI többszörözi meg az erőnket.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a magyar haderő fejlesztése 10-15 éve tart, vagyis korábban kezdődött, mint a régió többi országában, ez pedig előnyt jelent. Hozzátette: abban, hogy ez az előny ne vesszen el, koncentrálni kell a digitalizációra és a mesterséges intelligencia alkalmazására. Ez biztosítja, hogy megmaradjon az előny, ami számunkra védelmet, életet, biztonságot jelent - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com