Szalay-Bobrovniczky Kristóf: jelentősen bővülnek a Magyar Honvédség illetményen kívüli juttatásai

Január 1-jétől több ponton is kedvezően változtak a Magyar Honvédségnél szolgáló katonák, valamint a honvédelmi alkalmazottak illetményen kívüli juttatásai - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn az MTI-vel.A miniszter a közleményben azt írta: a helyi és helyközi szolgálati helyre történő utazás költségeinek megtérítése nettó 100 százalékra emelkedett, lehetővé vált a vármegyebérlet és az országbérlet elszámolása mind a helyi, mind a helyközi utazások esetében, a gépjárművel történő közlekedés költségtérítése pedig kilométerenként 30 forintra nőtt.

Hozzátette, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők esetében a munkáltatói hozzájárulás összege a duplájára emelkedett, személyenként havi bruttó 14 200 forintra.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint kedvezően módosultak a 10 év alatti gyermekek után járó SZÉP-kártya-juttatás jogosultsági szabályai is.
Ettől az évtől kezdve a tartós külföldi szolgálat időtartama alatt, valamint év közbeni jogviszony létesítése vagy megszűnése esetén is teljes összegben jár a juttatás, így az érintettek gyermekenként évente egyszer nettó 39 063 forint SZÉP-kártya-juttatásra jogosultak.

A miniszter kiemelte, hogy a külföldi katonai missziókban szolgáló katonák és honvédelmi alkalmazottak külszolgálati ellátmánya 10 százalékkal nőtt. A lakhatást segítő támogatások körében a pályázat alapján nyújtható törlesztési támogatás maximális összege bruttó 1 millió forintra nő, a lakhatási hozzájárulás eléri a bruttó 750 ezer forintot, míg a vásárlási és építési célú munkáltatói kölcsön maximálisan adható összege bruttó 10 millió forintra emelkedett - tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte továbbá, hogy 2026-tól a nyugállományúakról való gondoskodás keretében az idősotthoni elhelyezéshez nyújtott honvédségi támogatás maximális összege több mint a duplájára, 5 millió forintra nőtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com