Szalay-Bobrovniczky Kristóf: jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát

Nagyon jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát: több százan jelentkeztek Hódmezővásárhelyen, a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.A miniszter felidézte: "Embert a vasra!" szlogennel szólította meg a fiatalokat néhány héttel ezelőtt, hogy jelentkezzenek a csúcskategóriás Lynx gyalogsági harcjármű személyzetének. Mint mondta, a Lynx üzemeltetése komplex katonai munka, így azokat keresték, akik a leginkább alkalmasak erre a feladatra és őket kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel honorálják.
    

Hozzátette: olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett programot kétnapossá kellett bontani, az első jelentkezők hétfőn már túlestek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a Lynx üzemeltetéséhez más típusú hozzáállásra, egy fiatalos, dinamikus, a digitális technikában jártas generációra van szükség.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: ezért is örömteli, hogy a jelentkezők döntő többsége 25 év alatti volt. Jelezte: aki nem fér bele a Kinizsi Dandár Lynx gyalogsági harcjárművel felszerelt gránátos zászlóaljába, annak is adnak ajánlatot a Magyar Honvédség más alakulatainál.
    

Elmondta azt is, a bevonultak egy többhetes alapkiképzést követően kezdik meg kiképzésüket a speciális eszközre. A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azzal kapcsolatban, hogy hat középiskolában megkezdődött a honvédelem tantárgy oktatása szeptemberben, elmondta: nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék, mit jelent a honvédelem és ezzel milyen feladatok járnak.
    

Jelezte: az első reakciók nagyon jók, a tantestületben az egyenruha megjelenése pozitív érzéseket vált ki, a katonák nyugalmat, tekintélyt sugallnak és "a hétköznapi patriotizmus megjelenése az iskolában nagyon jót tesz mindannyiunknak". A miniszter hétfőn jelentette be, hogy a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A műsorban ezzel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a 18. század volt a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb százada, a magyar gyalogezredek felállításának időszaka.
    

Felhívta a figyelmet arra, a csapathagyományok ápolásának rendkívül nagy megtartó és motivációs ereje van. Fontos, hogy a katonák napi feladataik ellátása mellet tudják, hogy egy hosszú történelmi lánc részei is, és erre méltán legyenek büszkék. Megjegyezte: a Magyar Honvédség több alakulatát is a magyar hadtört?nelemben kiemelt szerepet betöltő személyről nevezték el. A budaörsi úti laktanya Mária Teréziára való átkeresztelése összeköt minket katonai múltunk egy fényes időszakával, ami az ő uralkod?sának idejére volt jellemző. Mária Terézia, mint a laktanya névadója emlékeztet bennünket az anyák, nők féltő gondoskodására, amire napjainkban szükségünk van - tette hozzá a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com