Szalay-Bobrovniczky Vince: hétfőn nyílik meg a városi civil szervezetek új pályázati lehetősége

Február 10-étől, hétfőtől pályázhatnak a városi civil szervezetek ingatlanvásárlásra és -felújításra, gépjármű-beszerzésre, programtámogatásra, eszközbeszerzésre, valamint kommunikációs tevékenységre a Városi Civil Alap keretében - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a Miniszterelnökség által meghirdetett új pályázat keretében az 5000 főnél népesebb városokban működő, értékteremtő civil egyesületek, alapítványok pályázhatnak állami támogatásra. A "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2025" című kiírás szerdán jelent meg a Városi Civil Alap keretében. A rendelkezésre álló forrás 4 milliárd 800 millió forint. A pályázatokat március 12-ig lehet benyújtani - közölte.

A helyettes államtitkár megjegyezte, ezt a kiírást néhány nappal később követi a falusi, amelynek forrásaira az 5000 fő alatti települések pályázhatnak. Az országban körülbelül 60 ezer klasszikus civil szervezet, alapítvány, egyesület működik - mutatott rá. Szalay-Bobrovniczky Vince közölte: a pályázati kiírás elérhető a bgazrt.hu oldalon.

A helyettes államtitkár kiemelte: az elmúlt években a kormány nagy hangsúlyt fektetett a civil szervezetekre. Az Orbán-kormány működése alatt az elmúlt években 144 milliárdról körülbelül 540 milliárd forintra növekedett az az összeg, amelyet a civil szférában támogatásként kiosztottak - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Vince a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a Városi Civil Alap hasznosan egészíti ki a Nemzeti Együttműködési Alap, a kormány civil alapjának munkáját, hiszen az előbbiben gépjármű-beszerzésre és ingatlanvásárlásra is támogatást biztosítsanak a civil szervezeteknek.

A helyettes államtitkár ismertetése szerint az ingatlanberuházási és felújítási támogatás felső összeghatára 9 millió forint, a gépjárműbeszerzés esetében 7 millió, a működési és eszközbeszerzési támogatás kategóriában szintén 7 millió forint, továbbá 11 millió forint a felső határ a működési, valamint programszervezési támogatás és a működési, valamint kommunikációs tevékenység támogatása kategóriában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com