Szalay-Bobrovniczky Vince: meghirdették a NEA összevont pályázatát

Több mint 6,9 milliárd forintos kerettel meghirdették a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) úgynevezett összevont pályázatát a jövő évre - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy a civil szervezetek december 12-ig nyújthatják be pályázataikat, az igényelhető összeg legfeljebb 4,5 millió forint. Hozzátette, a támogatásra azok a szervezetek pályázhatnak, amelyeknek az éves bevétele nem haladja meg a 75 millió forintot.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy csütörtökön meghirdetik a Nemzeti Együttműködési Alap másik pályázatát, az úgynevezett egyszerűsített pályázatot is, amelyre december 13-ig pályázhatnak a civil szervezetek. Ennél a pályázatnál az igényelhető támogatás legfeljebb 400 ezer forint, az éves bevételi értékhatár 7 millió forint.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megjegyezte, hogy ez a támogatást „szinte alanyi jogon jár” azoknak a civil szervezeteknek, amelyek megfelelnek a kiírásban foglaltaknak.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a két pályázatra összesen 13 milliárd 26 millió forint áll rendelkezésre a Nemzeti Együttműködési Alapban.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a jövő évi keret némileg csökkent az ideihez viszonyítva. Ennek az az oka, hogy egyre többen ajánlják fel a civileknek a személyi jövedelemadójuk (szja) egy százalékát, és a NEA támogatásain keresztül a fel nem ajánlott egy százalékok hasznosulnak. A helyszínen kiosztott sajtóközlemény szerint 2023-ban az előző évinél 26 százalékkal többen ajánlották fel szja-juk egy százalékát, amely így közvetlenül jutott el a civil szervezetekhez.

Szalay-Bobrovniczky Vince tájékoztatása szerint a részletes pályázati kiírás a civil információs portálon, azaz a civil.info.hu oldalon, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a bgazrt.hu oldalon is elérhető. Kiemelte, hogy módosították egy egyszerűsített elszámolási lehetőséget, azt mostantól azok a pályázók is alkalmazhatják, amelyek legfeljebb 3 millió forintos támogatást nyertek el Korábban ez az összeghatár 3 millió forint volt - emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Miután a NEA 2025. évi pályázatainak összeghatára maximum 4,5 millió forint lehet, így gyakorlatilag minden pályázó élhet az egyszerűsített elszámolással - hangsúlyozta. Bejelentette azt is, hogy a pályázati lehetőségeket országjárás keretében ismerteti meg, valamennyi vármegyeszékhelyen tartanak tájékoztatókat.
Hozzátette, arról is tartanak előadásokat a civil szervezeteknek, hogyan tudnak sikerrel pályázni.

Közölte, hogy a jövő héten jelenik meg a civil kézikönyv új kiadása, amelyet az országjárás vármegyei helyszínein vehetnek át az érdeklődők, illetve elektronikus úton letölthető lesz a civil.info.hu oldalról is. A sajtótájékoztatón kiosztott közleményben az olvasható: a KSH-adatok szerint 2022-ben 513 milliárd forint volt a civil szektorba áramló állami támogatások összege, ez azt jelenti, hogy a 2010-es 144 milliárd forinthoz képest több mint 3,5-szeresére nőtt.

Közölték azt is, hogy az egyesületek, alapítványok a NEA pályázatain nemcsak szakmai programjaik, hanem működési költségeik támogatására is pályázhatnak, ez lehetőséget nyújt a rezsiköltségének elszámolására is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com