Szalay-Bobrovniczy Kristóf: szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk

Nem maradt több időnk, és nincs új esélyünk hazánk védelmi képességeinek megfelelő szintre emelésében, sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell a haderőfejlesztést végrehajtanunk - jelentette ki az origónak adott interjúban a honvédelmi miniszter.Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egy éve tette le a miniszteri esküjét, kifejtette, a békekatonaságból, "egyenruhás munkavállalók" szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni. Elmondta, 2016-tól kezdődően komoly építkezés indult meg a haderőben. A háború azonban teljesen új helyzetet teremtett. Most Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - szögezte le.
    

Emlékeztetett arra, hogy a tavaly alakult új, ötödik Orbán-kormány határozottan elutasítja a háborút, tűzszünetet akar és béketárgyalásokat. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nagyon erős a háborúpártiak ereje és nyomása, de ki kell, és ki fogunk maradni a háborúból. Utalva a miniszterelnök évértékelő beszédére, kijelentette: szárazon tartjuk a puskaport, azaz kihasználjuk a lehetőséget, és megerősödünk.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebben a ciklusban egyedülálló esélyünk van erre, mert adott a politikai támogatás, pénzügyi erő és a társadalom is fontosnak tartja a biztonságunkat.
    

A jövő évi költségvetésről "ami a mostani háborús időkre készül" azt mondta, hogy olyannak kell lennie, amelyben az ország biztonsága az egyik legfőbb prioritás: mindenki érti és érzi, hogy helyettünk senki nem fogja megvédeni a hazánkat. Hozzátette: ahhoz, hogy a NATO biztonsági garanciái életbe léphessenek, nekünk is el kell végeznünk a feladatainkat, és mindenekelőtt egy erős, nemzeti haderővel kell rendelkeznünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag másokra. "Azon dolgozom az első nap óta, hogy ez az esély sikert hozzon" - fejtette ki.
   

Közölte, hogy önkéntes századosként szolgálva, megismerte a haderő belső állapotát alulról, miniszterként pedig felülről. Mindkét nézőpontból egyértelmű, hogy mélyreható szervezeti-kultúra változásra van szükség: "békekatonaságból, egyenruhás munkavállalók szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban. Nem bántani akarom ezzel a seregben ma is szolgáló, számtalan kiváló katonát, hanem érzékeltetni akarom, hogy milyen hozzáállást várok tőlük" - fejtette ki.
    

Közvetlen szomszédságunkban egy véres, 20. századi típusú háború dúl, menekültek özönlenek a határainkon át, ezért - mint mondta -, Közép-Európa és Magyarország nem tekinthet magára többé úgy, mint a háború kitörése előtt. "A nyugati világ összefogott, és eddig sosem látott mennyiségű fegyvert ad át a megtámadott félnek, Ukrajnának. Ezzel Ukrajna eséllyel tud szembeszállni a szuverenitását veszélyeztető támadó ország sok belső problémával küzdő, de nagy tartalékokkal rendelkező haderejével. A szándékos vagy véletlen eszkaláció lehetősége eközben folyamatosan nyitott" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarország a NATO keleti szárnyán, és a háborúval szomszédos országként, mindenki számára megkerülhetetlen tényező földrajzi elhelyezkedése, és a haderőfejlesztésünk üteme és mértéke okán is.
    

Magyarország a saját haderejének fejlesztését európai uniós partnerek választásával és önálló védelmi ipar fejlesztési fókusszal kezdte meg - emlékeztetett, utalva a Zalaegerszegen épült Lynx gyalogsági harcjármű-gyárra, a kiskunfélegyházi Cz-colt termékeket készítő kézifegyvergyárra és az Airbus helikopter alkatrészeit gyártő gyulai üzemre. Hozzátette, egyéb beruházások mellett így fog megépülni Várpalotán a nagy kaliberű lőszer- és robbanóanyag-üzem is.
    

A haderő katonai és polgári vezetésének az a dolga, hogy minden eshetőségre felkészüljön annak érdekében, "hogy a magyar emberek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, és ezt meg is tesszük" - jelentette ki az interjúban a honvédelmi miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com