Szándékosan hajtott rendőrautónak egy grúz embercsempész a fővárosban

Autós üldözés után egy grúz embercsempész szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak a fővárosban, az elfogás során két rendőr is megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.Azt írták, kedden 21 óra körül Biatorbágy közelében, az  M1-es autópályán a járőrök ellenőrizni akarták egy lengyel forgalmi rendszámú kisteherautó vezetőjét, aki azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, és a főváros irányába elhajtott.
    

Hozzátették: a kisteherautót vezető grúz állampolgárságú embercsempész menekülés közben Budaörsön három, Budapesten a Budakeszi úton, az Attila úton és a Szilágyi Erzsébet fasorban további hét autónak ütközött neki, valamint egy rendőrautóra is ráhúzta a kormányt. A rendőrök végül az I. kerületben, az Attila út és a Krisztina út kereszteződésénél kényszerítették megállásra a férfit. Az embercsempész a kisteherautójával szándékosan a rendőrautónak hajtott, majd elfutott, de a közelben elfogták.
    

A kisteherautó rakteréből 35 illegális migráns került elő, akik szír és marokkói állampolgároknak vallották magukat, közülük senki nem sérült meg - írta a rendőrség. A rendőrök a grúz férfit előállították, és embercsempészés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A BRFK közlése szerint mivel felmerült a hivatalos személy elleni erőszak, valamint a közúti veszélyeztetés gyanúja is, az ezzel kapcsolatos iratokat a rendőrség megküldi az ügyészségnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com