Szaniszló Sándor: a DK a következő öt évben is Budapest töretlen fejlődéséért dolgozik

A Demokratikus Koalíció (DK) a következő öt évben is azért dolgozik, hogy a főváros töretlenül fejlődjön - mondta Szaniszló Sándor, a DK frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.A XVIII. kerület polgármestere hozzátette: tudomásul veszik Karácsony Gergely főpolgármester döntését arról, hogy nem jelöl főpolgármester-helyettest, mivel jelen pillanatban senki nem kapná meg a megválasztásához szükséges szavazatmennyiséget.

Amennyiben a következő hat hónapban a főpolgármester megegyezésre jut a Tisztelet és Szabadság Párttal vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal, és főpolgármester-helyettest jelöl a soraikból, őket a DK a város működése érdekében támogatni fogja - tette hozzá.

Kiemelte: a következő öt évben a Fővárosi Közgyűlés "közéleti laboratórium" lesz, a közgyűlésben minden párt jelen lesz, amelynek szerepe lehet 2026-ban a kormányváltásban.

"Ez a munka példaként szolgál arra is, hogy ha a várost tudjuk vezetni, okkal feltételezhetik a magyarok, hogy egy kormányváltás után el tudjuk kormányozni együtt az ország szekerét is" - fogalmazott. Szaniszló Sándor emlékeztetett: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője többször is azt mondta, a város érdekében szeretne dolgozni.

A DK ezért felszólítja: járjanak el a kormánynál, hogy Budapest kivéreztetése megszűnjön, csökkentsék érdemben a 75 milliárd forintot kitevő szolidaritási adót, és adják vissza a 90 milliárd forintot, amit különböző jogcímeken elvontak és ami a város működéséhez szükséges - tette hozzá a DK fővárosi frakcióvezetője.

A politikus egy kérdésre válaszolva kifejtette: csak Budapest érdekei számítanak, és ha az ellenzék szeretné vezetni Budapestet, akkor "a kooperatív mondatoknak van helye". A társadalom nézni fogja, hogyan dolgozunk együtt mi, akik esélyesek vagyunk 2026-ban a kormányváltásra - fogalmazott.

Jelezte: azokat az előterjesztéseket, amelyek "jó irányba viszik a főváros ügyeit", meg fogják szavazni, de nem vesznek részt a szervezeti és működési szabályzat körüli "huzavonában". Keszthelyi Dorottya (DK) fővárosi képviselő elmondta: 27 ezer fővárosi dolgozó várja, hogy folytassák a szakmai munkát. Jelezte: két szakmai előterjesztést hoztak az alakuló ülésre, az egyikkel azt szeretnék elérni, hogy a kerületek kapják vissza a nemzeti dohányboltok nyitvatartás-szabályozását érintő jogukat.

A másik javaslatban kezdeményezik, hogy a főpolgármester kezdjen tárgyalásba Pintér Sándor belügyminiszterrel, hogy "Budapest kapja vissza a rendőreit". Mint mondta, szükség van a közrendre, és azt szeretnék elérni, hogy Budapest kapja vissza a járőrök, körzeti megbízottak 2010-es létszámát és közterületi óraszámát. Déri Tibor, a DK-frakció harmadik tagja azt hangsúlyozta: dolgozni jöttek a fővárosba, szakmai munkát szeretnének végezni, és nem vesznek részt a hatalmi harcokban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com