Szánthó: a rendezvény megmutatta, hogy a magyar jobboldal a nyugati jobboldal egyik vezető ereje

A múlt hét végén rendezett Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary 2022 című rendezvény nem pusztán "nemzetközi erődemonstráció" volt a magyar jobboldal mellett, hanem megmutatta, hogy a nyugati jobboldal egyik vezető ereje a magyar jobboldal - mondta az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.Szánthó Miklós a rendezvényt méltatva nagy jelentőségűnek és óriási sikernek nevezte konferenciát, de a siker - mint mondta - nemcsak a szervező Alapjogokért Központé, hanem az egész magyar jobboldalé.
    

A szakértő szerint a rendezvény megmutatta, hogy a kialakulóban lévő nyugati, európai új jobboldalnak a magyar konzervatívok a vezetői. Magyarország, a magyar kormány és a jobboldali hazai szövetségesek folyamatosan kiállnak a jobboldali értékek mellett, "védőbástyaként próbálják feltartóztatni az Isten, haza, család egysége ellen irányuló liberális támadásokat", így a magyar jobboldal a nyugati jobboldaliaknak példát mutat, mintát ad - emelte ki, hozzátéve, hogy ennek a mintának volt az összefoglalása az Orbán Viktor beszédében elhangzott 12 pont.
    

Szánthó Miklós szólt arról is, hogy Magyarország formális súlya, mérete és a magyar jobboldal sikerei által kiváltott politikai befolyás elválik egymástól, a magyar konzervatívok politikai súlya már "egy nagyhatalmáéval vetekszik". Olyan nemzetközi jelentőségű ügyekben, mint a migráció, a családvédelem, a demográfia, a genderideológia a magyar példa "ragadóssá vált" világszerte a konzervatívoknak - mondta.
    

Szánthó Miklós úgy fogalmazott: a konferenciával "megvalósították a liberálisok rémálmát, hogy a nemzeti erők nemzetközi szinten is együtt tudnak működni". A szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a nyugati jobboldaliaknak nincs a médiában hangjuk, nincsenek kulturális intézményrendszereik, nincsenek élő közösségeik, de a tanácskozáson látták, hogy Magyarországon milyen "vibráló jobboldali közösség" van, és így érezhették, hogy nincsenek egyedül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com