Szánthó Miklós: a cél megszervezni az antiglobalista erők globális koalícióját

A CPAC Hungary célja nem kisebb, mint megszervezni az antiglobalista erők globális koalícióját - jelentette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön Budapesten, a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) megnyitóján.Szánthó Miklós emlékeztetett: az első CPAC Hungary 2022-ben egy "kinyújtott kéz" volt a tengeren túli és európai konzervatívok felé az "Isten, haza, család" hármasegységét civilizációs minimumként ajánlva. Azt mondta, a tavalyi eseményük a jobboldali együttműködés mélyítéséről szólt, idén pedig akcióba lendülnek. "Le kell csapolnunk a mocsarat júniusban Brüsszelben és novemberben Washington-ban is" - jelentette ki a főigazgató.
    

Beszéde kezdetén megjegyezte: "Budapest nem Brüsszel", és ezt az is mutatja, hogy a CPAC-re nem azért nem jöhettek be többen, mert a rendőrség be akarja záratni az eseményt, hanem mert telt ház van. Szánthó Miklós később úgy fogalmazott: "bolsevikból bolsewoke lett", és azért van szükség "woke-talanításra", mert a neomarxista társadalmi mérnökösködés ugyanazt akarja aláásni most is, mint száz évvel ezelőtt a marxista: a rendet, a szabadságot és a biztonságot.
    

Az Alapjogokért Központ főigazgatója jelezte: a konzervatív oldalon hisznek a teremtés és a természetes dolgok rendjében.

Hisznek a nemzetek szabadságában, a közösség tagjainak egymás iránti lojalitásában, abban, hogy többség és igazság összeszervezhető. És hisznek a béke alapjában, a biztonságban, abban, hogy "meg kell védeni határainkat, családjainkat és gyermekeinket" - emelte ki, hozzátéve, hogy az élet pártján állnak.
    

Közölte: a woke-őrület azonban mindent "a feje tetejére akar állítani", mert szerintük minden csak társadalmi konstrukció. Sőt, jelenleg a szabadság nevében már nem elég, hogy bárki kilóghat a sorból, hanem a haladás nevében be kell tiltani minden sort, mivel az sérti az abból kilógók érzékenységét - jelezte. Szánthó Miklós ennél sokkal komolyabb problémának nevezte, hogy az ideológia- és érzelemvezérelt gondolkodásmód, a woke a külpolitika rangjára emelkedett Brüsszelben és Washingtonban.
   

Megjegyezte: már hozzászoktak ahhoz, hogy a jog New York-i vagy luxemburgi bírósági üléstermekben nem a politika gátja, hanem eszköze lett. Ahhoz is, hogy a liberális demokráciát exportálni kell "a történelmileg nem megfelelő fejlődésű" országokba, illetve a jogállamisági eljárásoknak vagy uniósforrás-visszatartásoknak a jogi alapja az, hogy éppen szuverenista kormány van hatalmon Varsóban, Pozsonyban vagy Budapesten.
    

Újdonságnak nevezte viszont, hogy a nem is olyan rég még "szeretkezz, ne háborúzz!" feliratú pólót hordó és "peace, love, happiness-re" bulizó, elvileg pacifista elit háborús pszichózisba került, és szótárából kikopott az a szó, hogy béke. Tegnap mindenkit antiszemitizmussal vádoltak, ma "cinkosan összekacsintanak a Hamász-párti tüntetőkkel" - jelentette ki Szánthó Miklós. És ők azok, akik tegnap még bármely férfi ellen metoo-kampányt indítottak, ha akár csak rosszul nézett, ma viszont szerintük az áldozat hibája, ha "a hátán öv vagy könyv csattan", persze csak akkor, ha az illető jobboldali nő - fűzte hozzá.
    

Az Alapjogokért Központ főigazgatója a woke lényegét az eltörléskultúrával és a politikai korrektséggel szemléltette, amikor a dolgokat már nem lehet nevükön nevezni, mert valami valamilyen szempontból biztosan sért valakit. Azonban hangsúlyozta: "őszintén kell beszélnünk és nevén kell neveznünk a dolgokat, ha el akarjuk űzni ezt a mocsári szörnyet, a woke kísértetét, mely most új gúnyában újra bejárja Európát, és sajnos Amerikát is".
    

Összefogást sürgetett a konzervatív oldalon, mondván, "sokkal több az, ami összeköt, mint ami szétválaszt". Rend, szabadság, biztonság, ez a józan ész, a szuverenisták válasza a woke-globalizmusra - jelentette ki. "Mi vagyunk a wokebusters, woke-talanítunk, lecsapoljuk a mocsarat Brüsszelben és Washingtonban is" - zárta szavait Szánthó Miklós.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com