Szánthó Miklós: a nyugati civilizáció legsikeresebb politikai mozgalma a magyar jobboldal

A nyugati civilizáció legsikeresebb politikai mozgalma a magyar jobboldal, a nyugati világ konzervatívjai pedig látják, értékelik az eddig elért sikereket, ezért tartják idén Budapesten a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű konzervatív politikai fórumot - közölte Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Az igazgató azt mondta: az, hogy a konferenciát a magyar fővárosban rendezik meg, nemcsak elismerés, hanem fontos gesztus is a magyar jobboldal irányába. Az esemény mottója az Isten, haza, család hármas egysége, a fórum főszónoka pedig Orbán Viktor miniszterelnök. A konferencián a teljes nyugati jobboldali elit - mások mellett volt amerikai szenátorok, kongresszusi képviselők, belga, olasz, spanyol, francia, osztrák pártpolitikusok, újságírók - vesznek részt - ismertette a részleteket.
    

Szánthó Miklós szerint a résztvevők látják, hogy Magyarországon sikeres védelmi mechanizmus alakult ki a liberálisok nézetei - például a multikulturalizmus, a határvédelem, a genderideológia - ellen és kíváncsiak a "receptre", mert úgy érzik a magyar példával ők is választ adhatnak a liberális támadásokra. A magyar jobboldal felismerte, hogy a demokrácia nem csak liberális lehet, és erre a felismerésre egyre többen kíváncsiak a Nyugaton - mondta a központ igazgatója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com