Szánthó Miklós: áprilisban újra lesz CPAC Hungary

Idén áprilisban újra megrendezik a CPAC Hungary-t - jelentette be az Alapjogokért Központ főigazgatója pénteken a Facebook-oldalán megosztott videóban.Szánthó Miklós a videóban azt mondta. 2022 emlékezetes év volt: a magyar jobboldal átütő győzelmet aratott, mert "kiállt Isten, a haza, a család és a béke mellett". "Az első európai CPAC, a CPAC Hungary miatt pedig a globalista baloldal a megszokottnál is hangosabban óbégatott, a világ konzervatívjai viszont velünk együtt ünnepeltek, és volt is mit" - fogalmazott.
    

Hozzátette, hogy tavaly tovább léptek és kiírták a zászlóra, hogy a "fékeveszett baloldalt" csak a nemzeti erők nemzetközi összefogásával győzhetik le. "Összetrombitáltuk a seregeket és megfújtuk a kürtöket" - hangsúlyozta. Úgy folytatta, hogy idén sorsfordító választások lesznek Európában és az Egyesült Államokban is; "soha nem látott veszélyekkel nézünk szembe".
    

"A globalista progresszió olyan szektává torzult, mely alapjaiban akarja megrengetni civilizációinkat: migrációt és genderőrületet zúdít ránk, miközben hallani sem akar nemzetről, szuverenitásról, gyermekvédelemről vagy éppen a békéről" - emelte ki Szánthó Miklós, hozzátéve, hogy 2024 a "mi évünk lesz". Hozzátette: a budapesti CPAC-en az "egész Európából, sőt, a világ minden tájáról érkező szövetségeseinkkel sikerre visszük a jobboldal nemzetközi forradalmát: woketalanítunk, aztán lecsapoljuk a mocsarat, hogy visszavegyük Brüsszelt és visszahódítsuk Washingtont is!" A rendezvényről azt közölte, hogy április 25-én és 26-án rendezik meg, főszónoknak pedig Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com