Szánthó Miklós: úgy kell megvalósítani szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködést építünk

Úgy kell megvalósítani szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködést építünk - mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója a kétnapos CPAC Magyarország konferencia csütörtöki megnyitóján Budapesten.Szánthó Miklós beszédében a tanácskozás rendeltetésének nevezte, hogy "megvalósítsa a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását". A konferencia résztvevőit megszólítva azt mondta: "Magyarország e tekintetben azt üzeni Önöknek, hogy jobbra tarts, legyen béke, szabadság és egyetértés!"
    

A CPAC-konferenciát szervező jogi elemző intézet főigazgatója hangsúlyozta: örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy a tavalyi év után második alkalommal rendezik meg Magyarországon a tanácskozást, ez, mint mondta, az egész magyar jobboldali közösség nagy sikere. "Itt Közép-Európában, itt Magyarországon dobog az egykor szebb napokat látott Nyugatnak a szíve" - fogalmazott.
    

Szánthó Miklós kifejtette, a kommunisták a történelmet végképp el akarták törölni, a liberálisok szerint a történelem véget ért, "a progresszívek pedig éppen most akarnak kilépni a kultúrából és a történelemből". Hozzátette: Magyarország nem felejtette el, hogy nemcsak születése, hanem történelme és gondolkodása miatt is "minden ízében a Teremtő hatalma alatt áll, (...) Magyarország nem woke-nak való vidék".
    

Szánthó Miklós példaként említette, hogy Magyarország védi a gyermekek születési neme szerinti önazonosságához való jogát, "azaz védjük a gyermekeket a genderpropagandával szemben". Ha nagy a nyomás, a magyarok egy emberként állnak ki a józan ész és a természetes életigazságok mellett, és "szövetségeseket keresünk, hogy megakadályozzuk a jövőnk ellen készülő liberális merényletet" - közölte, jelezve, találnak is szövetségeseket.
    

A főigazgató az öt kontinens több mint húsz országából érkező résztvevőkre utalva azt mondta: "mi együtt valljuk", hogy mindennek van határa erkölcsi, nemi és földrajzi értelemben egyaránt. "Konzervatívok vagyunk, jobboldaliak, populisták vagyunk, nacionalisták vagyunk, ne féljünk ezeket a szavakat" - jelentette ki Szánthó Miklós jelezve: "büszkék vagyunk országaink megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre".
    

Megfogalmazása szerint "a CPAC Magyarország maga egy +no woke-zóna+, és Magyarország a hajtómű, ami összemozgatja a konzervatív táborokat Nyugat-szerte".  Mint kifejtette, a progresszívek győzködik az embereket arról, hogy "ez a jóemberkedő ideológia (...) az egyetlen elfogadható standard". Szánthó Miklós úgy folytatta: "épp ezért orrontunk diktatúraszagot, amikor arról hallunk, hogy csak és kizárólag a liberális demokrácia az igazi demokrácia".
    

Kitért arra is, hogy a régi és az új marxistáknak "nagyjából ugyanarra jár az agyuk: levetetni a keresztet a falakról, internacionáléról és világfaluról álmodozni és úgy gondolni, hogy az állam jobb nevelője a gyermeknek, mint a szülő". Céljaik eléréséhez ma nem már közvetlen kényszerítést, hanem puha technikákat, "szoftos agymosást alkalmaznak".
    

"Tudjuk, hogy mire megy ki a játék" - mondta Szánthó Miklós, aki a régi és új marxisták céljának nevezte a nemzeti identitás szabad megélésének elrablását, a közösségi céltalanságot, a hagyományos kultúra és család szétverését, a szólás és a gondolat szabadságának elfojtását. Az ukrajnai háborúra utalva megjegyezte: úgy képzelik, hogy ők jogosultak megmondani, ki áll a történelem jó és rossz oldalán.
    

Szánthó Miklós úgy vélte: a progresszívek frusztráltak a konzervatív sikerektől, "sikít a vészcsengő a fejükben, hogy eredményeink semmissé tehetik hatalmi hegemóniájukat (...)". Szavai szerint úgy logikus, hogy a konzervatívok sokfélék, mivel a konzervativizmus nem egy univerzális ideológia, hanem "éppen a hely tisztelete, a helyi jellegzetességek értékelése". Így eltérő lehet a különböző országok adópolitikai, társadalombiztosítási és geopolitikai érvkészlete, "de sokkal több az, ami összeköt minket a Potomac-folyótól a Dunáig, mint ami elválaszt" - közölte.
   

Szánthó Miklós értékelése szerint az ukrajnai háború "előbb vagy utóbb, így vagy úgy véget fog érni", ugyanakkor a konferencia tárgyát képző kérdések sokkal hosszabb távon fogják meghatározni a politikai valóságot. Kiemelte: "kifejezett küldetésünknek érezzük, hogy jelezzük szövetségeseinknek, nem szabad a kultúránkat és civilizációnkat tönkretenni igyekvők logikai rendszeréhez igazodnunk".
    

"Sem akkor ha az érzékenyítő-agymosó woke-kampányok képében jön Nyugatról, és akkor sem ha lánctalpakon érkezik Kelet felől" - hangoztatta, azt is kiemelve, hogy nehéz időkben csak az összefogás segíthet, aminek erős emberekből és erős vezetőkből kell állnia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com