Szarvasbőgés-túrák a Pilisben

A visegrádi és a pilisszentkereszti erdészet szombaton délutántól túrákat szervez, ahol a résztvevők magaslesről hallgathatják a gímszarvasok bőgését, valamint erdészeti és vadászati ismereteket sajátíthatnak el - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Lomniczi Gergely hozzátette, a valkói erdészet, megfelelő létszám esetén, naponta 17 és 20 óra között tart vezetést a szarvasbőgés iránt érdeklődőknek, a Budakeszi Vadasparkban pedig szeptember minden péntekjén éjszakai túrák indulnak.

-

Mindegyik helyszínre érdemes távcsövet magukkal vinni a természetbarátoknak, a túrákon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, amelynek részletei a www.parkerdo.hu oldalon olvashatók.

A gímszarvas kifejlett, párzásra kész bikái szeptember-októberben bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, míg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek.

Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban ivarérett nőstényt terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki a háremet. Fizikai erejüket fitogtatva arra törekednek, hogy az általuk őrzött hárem kizárólagos urai maradjanak.

Ha másik, háremet alakítani még nem tudó bika közelít, ezt észlelve a csapatbika először hanggal figyelmezteti a trónbitorlót távolmaradásra. Ha ez eredménytelen, néha megverekszenek a birtokjogért. Amelyik bika a párbajban alulmarad, az megfutamodik és a párzási időszak végéig folytatja a tehenek, ünők keresését.

Mivel a nagyvad nem kedveli a hőséget és többnyire nappal pihen, leggyakrabban az esti és a hajnali szürkületben szólalnak meg a bikák, de a bőgés csúcsidőszakában a nap bármelyik szakában megszólalhatnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com