Századvég: átpártoltak az MSZP szavazói a Demokratikus Koalícióhoz

A Századvég Alapítvány kutatása azt mutatja, hogy az MSZP szavazói átpártoltak a Demokratikus Koalícióhoz (DK), utóbbi párt támogatottsága ugyanis a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében magas, amely körökben korábban a szocialista pártnak voltak stabil támogatói.Az alapítvány az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, ezt az is alátámasztja, hogy az MSZP-Párbeszéd támogatottsága erőteljesen visszaesett e szegmensben: amíg a kutatásban megkérdezett hatvan év felettiek 14 és a nyugdíjasok 13 százaléka a DK-t, az MSZP-Párbeszédet csak öt-öt százalékuk támogatja.

    
Hozzátették, a DK politikája jelenleg sikeres, az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően pedig - részben a politikai környezet számukra kedvező alakulása, részben pedig tudatos taktikai döntések miatt - a párt és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, idővel pedig kizárólagos erejévé váljon.
    

Kiemelték viszont, hogy a Demokratikus Koalíció sem tud olyan politikai üzeneteket megfogalmazni, amelyekkel a bizonytalan szavazókat megnyerhetné. A párt csak a többi ellenzéki erő fokozatos összeomlásából képes profitálni a leszakadó baloldali szavazók integrálásával - írták. Az alapítvány szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök célja a többi ellenzéki erő teljes megsemmisítése és a politika élvonalába való visszatérésének előkészítése.


A politikus ennek érdekében a hozzá kapcsolódó "példátlan elutasítottság" problémáját olyan szereplők - Dobrev Klára és Kálmán Olga - fókuszba helyezésével oldja fel, akik a balliberális szavazók körében népszerűek. Segítségükkel megnyerhetővé váltak olyan baloldali választók, akik Gyurcsány Ferencet ugyan elutasítják, de a párt irányvonalával azonosulni tudnak.
    

Az alapítvány kutatásában a megkérdezettek 74 százalékának inkább kedvezőtlen véleménye van Gyurcsány Ferencről, és mindössze 19 százalékuknak van inkább kedvező - ismertették. Kitértek arra, hogy a volt miniszterelnök és pártja különösen nagy figyelmet fordít a mozgósításra és az intenzív kampánytevékenységre is, hogy profitáljon a többi ellenzéki erő - különösen az MSZP-Párbeszéd - "egyre kilátástalanabb" helyzetéből, amelyhez a Századvég Alapítvány szerint a nem megfelelően összehangolt kampányok, valamint stratégiai és kommunikációs hibák vezettek.
  

Az alapítvány közvélemény-kutatása júniusban ezer ember megkérdezésével készült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com