Századvég: elgondolkodtató, hogy még nem cáfolták a Barátság-kőolajvezeték felrobbantásának tervét

Elgondolkodtató, hogy még egyik fél sem cáfolta a Barátság-kőolajvezeték felrobbantásának tervét - mondta Palóc André, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.Volodomir Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság-kőolajvezetéket, hogy csapást mérjen Magyarországra - írta a The Washington Post a Pentagonból kiszivárgott titkos hírszerzési iratok alapján - hangzott el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
    

Az ügyről kérdezték Palóc Andrét, aki az M1-en és a Kossuth rádióban is kiemelte, még egyik fél sem cáfolta a Washington Post értesülését, ami titkosszolgálati anyagokra épült. Úgy vélte, adódik a felvetés, hogy valóban megfontolt politikai lépés és vezetés e az, ahol ilyen típusú döntéseket próbálnak meg előkészíteni. Ráadásul az is fontos, hogy Magyarország mint szomszédos ország a háború kitörése pillanatától kezdődően nyújtott segítséget, és azonnal menekülteket fogadott be Ukrajna területéről, kérés nélkül - mondta.
    

"Ha az egész képet így összerakjuk, és ehhez képest az derül ki, hogy elhangozhattak olyan típusú ötletelések ukrán részről, hogy érje a Barátság-vezetéket ilyen típusú támadás, az mindenképpen elgondolkodtató, hiszen stratégiai jelentőségű infrastrukturális vezetékről van szó, amely lényegében biztosítja hazánk kőolajellátását" - fogalmazott a tudásközpont vezető elemzője.
    

A szakértő a Kossuth rádióban elmondta, információk szerint arra készült Ukrajna, hogy egy NATO országnak ártson. Az az Ukrajna, amelynek az egyik legfőbb zászlajára tűzött ügye, hogy belépjen a NATO-ba, "szóval, ha a kettőt összerakjuk, nehéz úgy egy szövetségi rendszert értelmezni" - vélte Palóc André. Arra is rámutatott, nemcsak az orosz fél jár jól, amikor vásárol tőle bárki vezetéken keresztül nyersanyagot, hanem mint tranzit ország, Ukrajna is. Az ukrán háborús cselekményeket jelentős részben úgy tudták tavaly finanszírozni, hogy a tranzit díjakból jelentős bevételekre tettek szert.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com