Századvég-kutató: uniformizálódtak a nagy pártok Németországban

A német kancellárjelölti vita is azt mutatta, hogy a nagy pártok "uniformizálódtak" Németországban, vagyis nem koncepciók, csak személyek versengenek egymással - jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető kutatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.Pócza István azt mondta: a két nagy párt álláspontja a legtöbb kérdésben azonos, sőt a jobboldali konzervatív CDU szociáldemokratizálódott. Ezt megerősítik a közvélemény kutatások is - tette hozzá -, 43 százalék úgy nyilatkozott, hogy nem tud különbséget tenni a két jelölt - Angela Merkel kancellár (CDU/CSU) és Martin Schulz (SPD) - között.

    
A kutatások szerint a nagy pártok támogatottsága csökkent, nőtt viszont a bevándorlásellenes AfD, valamint a Szabaddemokraták (FDP) támogatottsága. Vagyis kevésbé volt szimpatikus a választók számára a két nagy párt hasonlósága, mint a kis pártok "karcossága" - mondta. Az SPD potenciális koalíciós partnerei egyébként a baloldali pártok és a zöldek, a CDU/CSU-é pedig az FDP, és szinte biztos, hogy az AfD senki számára nem vállalható - közölte.
   

Ugyanakkor látszik, már maguk a szociáldemokraták is látják, hogy nincs esélyük a CDU/CSU-val szemben, ezért már nem győzelemre, hanem szavazatmaximálásra törekednek - mondta a kutató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com