Századvég: Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein

A magyarok csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy a családja anyagi helyzete összességében javult, amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérésének összefoglalójából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.Felidézték: a polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére, ennek jegyében a többi között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.
    

Hozzátették: a Századvég a kormányzat családbarát intézkedései tükrében vizsgálta a politikai szempontból aktív magyarok körében, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának a körülményeik, ha tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.
    

Kiemelték, a közvélemény-kutatás alapján megállapítható, hogy a kormányzat által meghozott családbarát intézkedések pozitív hatásai széles körben érzékelhetők a lakosság számára. "A felmérés szerint a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) úgy gondolja, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a családjának anyagi helyzete összességében javult, ezzel szemben 26 százalékuk válaszolt úgy, hogy szerinte a családja anyagi körülményei romlottak" - írták.
  

Közölték: a kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók mindössze 17 százaléka feltételezi, hogy javulnának a családja pénzügyi körülményei, ha a Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás alakíthatna kormányt az országgyűlési választásokat követően. Ugyanakkor a magyarok több mint háromnegyede (76 százaléka) úgy véli, hogy a családja anyagi helyzete romlana vagy nem változna a balliberális szövetség esetleges választási győzelme esetén - írta a felmérése eredményeit ismertetve a Századvég.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com