Századvég: több EU-tagállam polgárai saját kormányukra bíznák a migráció kezelését

Több európai uniós tagállam polgárai az Európai Unió helyett saját kormányukra bíznák a migráció kezelését - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány kutatója az M1 aktuális csatornán szerdán.Pócza István azt mondta, az amerikai Pew Research Center napokban megjelent felmérésében kilenc ország állampolgárait kérdezték meg egyebek mellett arról, hogy szerintük kinek kellene inkább a migrációs helyzetet kezelnie, saját tagállami kormányuknak, vagy az Európai Uniónak (EU), és "nem meglepő módon" a többség, "összességében" 74 százalék úgy reagált, hogy a saját országa kormányának kellene döntést hoznia erről a kérdésről, és 22 százalék szerint Brüsszelnek.

A kutatásban megkérdezték mások mellett Lengyelország, Németország, Franciaország, Olaszország, Görögország és Magyarország polgárait is - közölte. Felhívta a figyelmet: a kutatásban feltettek egy kérdést arról is, hogy az állampolgárok támogatnák-e országuk kilépését az EU-ból, vagy egy erről szóló referendumot; az eredmények azt mutatják, hogy azokban az országokban, mint Lengyelország és Magyarország, amelyeket az utóbbi időben "úgy állítanak, be, mint Európa-, Európai Unió-ellenesek", Németországhoz hasonlóan alacsony, 11-13 százalék volt azoknak a válaszadóknak az aránya, akik a kilépést pártolnák. Jelezte: míg például Franciaországban vagy Olaszországban, amelyek az elmúlt időben "az európaiság éllovasaiként lettek beállítva", "Magyarországhoz és Lengyelországhoz képest kétszer akkora" azok aránya, akik az EU-ból kilépést támogatnák.


Pócza István úgy összegzett: az, hogy egy EU-tagállam saját hatáskörében szeretné kezelni a migráció kérdését, nem egyenlő azzal, hogy nem európai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com