Százhúsznál több újonc vonult be Győrben a légvédelmi rakétaezredhez

A győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred laktanyájába több mint 120 újonc vonult be hétfő reggel szerződéskötésre az "Embert a vasra!" harmadik toborzókampány keretében - mondta el az MTI-nek Kiss László hadnagy.Hozzátette, a második bevonulással egy időben megkezdődött az első bevonuló állomány szakkiképzése.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A 12 hetes képzés során radarkezelők, indítóállvány kezelők és gépjárművezetők képzése folyik.

Lénárd Balázs főhadnagy, századparancsnok elmondta, a frissen bevonuló állomány 10 hetes alapkiképzést kap, ahol a katonai normákat tanulják meg, és már a második napon fizikai szintfelmérőn vesznek részt. Az első két hét szinte csak testnevelés-foglalkozás. A folyamatos fejlesztés eredményeképpen jelentősen fejlődik az újoncok állóképessége, javulnak fizikai mutatóik – ismertette a kiképző.

Hozzátette, a bevonulók motiváltak, komolyan gondolják a szerződéskötéssel járó hároméves elkötelezettséget, és készek új ismereteket elsajátítani.
Elmondta, kihívást jelent, hogy az eltérő korosztályokat másképpen kell megközelíteni, illetve az elsajátítandó lexikális tananyagot főleg a fiatalok számára kell másképpen tálalni.

Az "Embert a vasra!" toborzókampány keretében hasonló bevonulások voltak hétfőn a székesfehérvári MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandárhoz, valamint a Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár testőrezredéhez és az MH Katonai Rendészeti Ezredhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com