Százmilliós adócsalás miatt vádat emeltek egy tatai cég vezetője ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki nem vallotta be az általa vezetett tatai gazdasági társaság termékértékesítéséből eredő bevételét és csaknem százmillió forint áfát nem fizetett meg.Reszl Ildikó megyei főügyész az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben azt írta: a vádirat szerint a társaság 2015-benben és 2016-ban kozmetikai termékeket, játékokat, műanyag termékeket, iskolaszereket vásárolt, részben az Európai Unió területéről és azokat egy miskolci székhelyű gazdasági társaságnak értékesítette.

    
A vádlott 2015 második-negyedik negyedévére egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást, 2016 első negyedévére pedig valótlan tartalmú áfabevallást nyújtott be, amely szerint ezen időszakban a társaság nem végzett belföldi termékértékesítést, így nem keletkezett fizetendő áfája. A kft. vezetője továbbá 2016-ra, majd - a társaság 2017 júniusában elrendelt felszámolása miatt - az év első felére nem teljesítette beszámolási kötelezettségét, és ezzel meghiúsította a vállalkozás gazdálkodásának, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének áttekintését.
    

Tudatták: a vádlott a költségvetésnek 98 087 000 forint vagyoni hátrányt okozott. Az ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki és tiltsa el a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com