Százmilliós költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség Somogyban

Több mint 100 millió forint adót csalt el négy ember egy személybiztonsági cégen keresztül, vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-t.A közlemény szerint a vádlottak közül két férfi közösen vezette a gazdasági társaságot, ugyanakkor az adóbevallási és -befizetési kötelezettségüknek nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően tettek eleget.

Ebben segítségükre volt a bérszámfejtést és az adóbevallásokat elkészítő könyvelő, valamint az adminisztrációs feladatokat, köztük a dolgozók tényleges munkavégzésére vonatkozó adatokat rögzítő és összesítő titkárnő is - tették hozzá. Az ügyészség ismertetése szerint a vádlottak az adók és járulékok befizetésének elkerülésére a munkavállalók által ténylegesen ledolgozottnál kevesebb munkaidőt jelentettek be az adóhatóságnál, a jövedelmek egy részét "feketén" fizették ki, vagy a ledolgozott órák egy részét utazási költségtérítés címén számolták el, így ezek után nem kellett adót és járulékot bevallaniuk.

A négy ember két és fél év alatt 101,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek - írták. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat ellenük, az ügyészség ugyanakkor egyezséget kötött velük: a kedvezőbb büntetés érdekében beismerték a bűncselekményeket és megtérítették a kárt.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában indítványt tett az egyezség jóváhagyására, ennek alapján a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést és nagyobb összegű pénzbüntetést szabhat ki a vádlottakkal szemben - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com