Százmilliós pénzmosás miatt emeltek vádat egy férfi ellen

Százmillió forintos pénzmosás miatt emelt vádat egy férfi ellen a Fővárosi Főügyészség.A vádirat szerint a 35 éves férfi 2015 augusztusa előtt az általa képviselt kft. bankszámlaszámát egy - a nyomozás állása szerint ismeretlen - külföldi férfi rendelkezésére bocsátotta, hogy arra ismeretlenek bűncselekményből származó, megtévesztéssel megszerzett összegeket utalhassanak - közölte pénteken a főügyészség az MTI-vel.

    
A vádlott cégének bankszámlájára 2015.

augusztus 3-án mintegy 74 millió forintnak megfelelő amerikai dollár összegű jóváírás, pár nappal később, 2015. augusztus 6-án pedig csaknem 40 millió forintnak megfelelő amerikai dollár összegű jóváírás érkezett egy kanadai székhelyű cég megbízása alapján. A vád szerint egy ismeretlen bűntárs még 2015. július végén jogosulatlanul belépett a kanadai cég egyik alkalmazottjának elektronikus levelezési rendszerébe, és onnan megszerezte egy megrendeléssel kapcsolatos levelezés adatait.
    

Ezen adatok birtokában az elkövető a kanadai cégnek valótlan tartalmú e-mail üzenetet írt, amelyben a cég által megrendelt termék árának átutalását - a megrendelést teljesítő valós bankszámlája helyett - a vádlott cégének bankszámlájára kérte. A cég megtévesztett alkalmazottja a pénzt két részletben utalta át a vádlott bankszámlájára.
    

A férfi - aki a vád szerint tudta, hogy a pénz bűncselekmény elkövetéséből származik - a bankszámlájára érkezett összegek egy részét több alkalommal egy budapesti bankfiókban készpénzben, a maradékot pedig bankautomatából, bankkártyával vette fel, majd azt a külföldi férfinak átadta. Ezen túlmenően a vádlott bankszámlájára 2015. augusztus 7-én is érkezett egy csaknem 30 millió forintnak megfelelő amerikai dollár összegű jóváírás egy houstoni székhelyű társaságtól.


A társaság feljelentése után a nyomozó hatóság intézkedett arról, hogy a vádlott bankszámláját zár alá vegyék, így a férfi ezt az összeget már nem tudta felvenni. A vádlottal szemben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra - olvasható az ügyészségi közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com