Százötven hangos-, és Braille-írásos könyvet kapott a gyengénlátók szövetsége

Százötven új hangos-, illetve Braille-írásos könyvvel gyarapodott a Bodor Tibor Kulturális Egyesület (BTKE) felajánlása nyomán a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) budapesti könyvtára.A könyvek elkészítése alkalmából megtartott szerdai sajtótájékoztatón Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke hangsúlyozta: az idén százéves szervezet célul tűzte ki, hogy a jubileum alkalmából száz-száz hangos-, illetve Braille-írásos könyvvel szaporítják a könyvtár állományát. Ebből adtak át most százötvenet.

    
Kata Szidónia, Bodor Tibor színművész unokája, a BTKE képviselője azt hangsúlyozta, hogy több mint ötszáz önkéntes segítette a könyvek elkészítését, a többi között felolvasással, illetve a kiadványok szerkesztésével. Felidézte, hogy Bodor Tibor egymaga 514 könyvet rögzített az MVGYOSZ részére, ami a teljes könyvtári címjegyzék mintegy negyed része. Az egyesület kulturális műsorok szervezését is tervezi.
    

Kocsis András, a Kossuth Kiadó vezetője arról szólt, hogy eddig 260 hangoskönyvet jelentettek meg üzleti alapon. Ugyanakkor szívesen hozzájárulnak a szövetség könyvtárának gyarapításához is - mondta. Kérdésre válaszolva Nagy Sándor azt mondta, hogy a kiadó 25 hangoskönyv átadását vállalta az MVGYOSZ részére, illetve biztosították a hangoskönyvek rögzítéséhez az önkéntesek számára a köteteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com