Százötvenmillió forinttal támogatja az árvízi védekezésben részt vevő településeket a Szerencsejáték Zrt.

A nemzeti lottótársaság egyik termékének egyheti bevételét és a Szuperkoncert helyszíni értékesítésből származó összeget, 150 millió forintot ajánlott fel az árvízkárok enyhítésére - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. pénteken az MTI-t.Többéves hagyománya van annak, hogy a Szuperkoncert helyszínén eladott szerencsejáték termékek bevételét a Szerencsejáték Zrt. egy jó ügy érdekében felajánlja.

Az utóbbi években - az Ökumenikus Segélyszervezettel partnerségben - a hátrányos helyzetű családok támogatására fordították az összeget. Idén a nemzeti lottótársaság úgy döntött, nemcsak a koncert helyszíni értékesítéséből származó bevétellel, hanem ezen felül egy jelentősebb összeggel kíván hozzájárulni az árvíz okozta károk helyreállításához, ezért felajánlotta az idén tavasszal bevezetett új számsorsjáték, a Napi Mázli egyheti bevételét is, így 150 millió forintot ad az árvízi védekezésben érintett településeknek - olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

A Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: a nemzeti lottótársaság mindig is elkötelezett volt abban, hogy támogatást nyújtson a rászorulóknak.
Jelenleg a legnagyobb szükség az árvíz sújtotta településeken van. Mager Andrea hozzátette: "a Szuperkoncerten is az összefogásra és a támogatásra hívtuk fel a figyelmet. És őszintén örülök annak, hogy sztárfellépőnk, Ricky Martin is kiállt ezen jó ügy mellett, és köszönöm annak a 70 ezer embernek, akik közül sokan vásároltak a helyszínen, ezzel is növelve a felajánlott összeget."

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetet mondott a rendkívüli felajánlásért, melynek segítségével hathatós segítséget tudnak nyújtani számos érintett település árvízkárosultjának.

Mint mondta, "az Ökumenikus Segélyszervezet árvízi segítségnyújtásban szerzett évtizedes szakmai tapasztalata garantálja az adomány legmegfelelőbb módú felhasználását. A Segélyszervezet munkatársai az árhullám kezdetétől fogva a mai napig is a terepen végeznek helyszíni felméréseket, melyek alapján, a védekezéstől kezdve az árvíz okozta károk helyreállításáig, az adott igények szerint tudják segíteni a bajbajutottakat."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com