Székelyek menete - Tőkés: kezünkbe kell vennünk sorsunk alakítását

Tőkés László szerint az öntudatra ébredt nemzeti erők felülkerekedtek, levonták az eddigi sikertelenségek következményeit, és a tettek mezejére léptek, ennek kiemelkedő eseménye a vasárnapi Székelyek nagy menetelése.

szekely-zaszlo-d00018F23f41465bbdd05Nekünk magunknak kell a kezünkbe venni sorsunk alakítását - mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, néppárti európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

"Az utolsó illúzióinkat" kellett elveszíteni az európai polgári kezdeményezések kíméletlen visszautasítása után - indokolta kijelentését. (Az Európai Bizottság szeptember 13-án közölte, hogy elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és partnerei kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezését, azzal az indokkal, hogy nem tartozik jogalkotási hatáskörébe az európai sokszínűség megőrzését célzó kezdeményezés.)

Tőkés László felidézte, hogy Erdélyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Kárpát-medencei szinten pedig a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács egyaránt kimondta, hogy stratégiaváltásra van szükség a nemzeti ügyekben.

Arra a kérdésre, hogy a pártoskodás hátrányt jelenthet-e ebben a kérdésben, Tőkés László úgy választolt: az összefogást valamennyi politikai erő hangoztatja, a különbség csak az, hogy van, aki hitelesen, van aki hiteltelenül teszi ezt.

Vannak, akik annyira lepaktáltak a központi hatalommal, hogy számukra az egység vagy az összefogás hangoztatása politikai fogásnak, demagógiának számít - tette hozzá. Úgy folytatta, a Székelyek nagy menetelése ebből a szempontból előremutató, mint ahogy a tavaly, az Igazság napján a Székely Mikó Kollégium mellett közös kiállás is ebbe az irányba mutatott. (2012. szeptember 1-jén együtt tüntettek Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezető tisztviselői, hogy együtt követeljék a romániai egyházi vagyon maradéktalan visszaszolgáltatását és a visszaállamosítási kísérletek beszüntetését.

A szervezők szerint a tüntetésen 30 ezren vettek részt.)

Kijelentette: amikor közös politikai cselekvésre volna szükség, akkor a szűkkeblű pártpolitikai célok továbbra is felülmúlják a nemzeti összefogás alapvető igényét. Ennek véget kell venni, egy olyan stratégiaváltásra van szükség, amely a kisebbségi kérdést az európai politikák homlokterébe állítja - tette hozzá.

Tőkés László példaként említette, hogy négy évvel ezelőtt is kérték az Európai Parlamentben, de most Szili Katalin volt házelnök ismét kezdeményezte, hogy hozzanak létre egy önálló kisebbségügyi biztosi tisztséget. A parlamentnek pedig el kell fogadnia egy határozatot, amely egy egységes kisebbségügyi jogi keretben rendezi az egész kérdést, és nem engedi, hogy 40-50 milliónyi európai unióbeli kisebbségi az egyes tagországok önkényének essék áldozatul - mondta Tőkés László.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com