Székesfehérvári Törvényszék: Fejér vármegyében megközelítette a 40 ezret a befejezett bírósági ügyek száma 2023-ban

Megközelítette a 40 ezret a befejezett bírósági ügyek száma 2023-ban a Székesfehérvári Törvényszéken és Fejér vármegye járásbíróságain.A törvényszék tavalyi évet értékelő, keddi összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón Benkő Imola, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) főosztályvezetője elmondta, hogy 2,3 százalékkal több ügy indult el a tavalyi évben. Ugyanakkor a befejezések száma 1,5 százalékkal meghaladta azokat: 39 165 ügyet zártak le, miközben 38 606 új ügy érkezett. Ezzel párhuzamosan a folyamatban lévő ügyek száma 8,8 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest - tette hozzá.
    

Örömtelinek nevezte, hogy Fejér vármegyében a két éven túli peres ügyek száma 105-re csökkent, ami azt jelenti, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben, 60 százalékkal csökkent ezen ügyek száma. A főosztályvezető beszélt a digitális megoldások alkalmazásáról is: a vármegyében a távmeghallgatások száma 2023-ban 1420 volt, ami jelentősen gyorsította az ítélethozatalt.
    

Turcsánné Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke hangsúlyozta: az összes befejezett peres ügyük 90,1 százaléka első fokon egy éven, másodfokon 6 hónapon belül befejeződött. A törvényszék bíróságain a civilisztikai ügyek 92,3 százaléka első fokon jogerőre emelkedett, vagyis az ügyfelek többségében elfogadták és megalapozottnak tartották a bírák döntéseit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com