Szél: az LMP azokat szolgálja, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben

Az LMP szolgálatra jelentkezik az ország helyreállítása érdekében és azokért, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben - mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szombaton Budapest belvárosában, sajtótájékoztatón.Az LMP társelnöke szerint kormányváltó hangulat van, minden választót szavazásra buzdított. "Szerezzük vissza a saját becsületünket. Nem lehet ennek az országnak olyan miniszterelnöke, aki minket fenyeget és aláz a nemzeti ünnepünkön és egy szakrális vallási ünnepen bejelenti, hogy tömegesen listáz minket" - szögezte le.

    
Arra is kérte a választókat, tegyék lehetővé, hogy egy erős LMP legyen a parlamentben vagy a kormányban.

Leszögezte: a demokrácia és a jogállam helyreállításában mindenkivel együtt tudnak működni, mert Magyarország nem lehet "illiberális, autokratikus vagy féldiktatúra állapotban". Az LMP politikusai a civil életből érkeztek és nem a saját pecsenyéiket sütögetik. Nincs szükségük Polt Péter legfőbb ügyészre ahhoz, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatást - tette hozzá.
   

"Én egy 41 éves, kétgyermekes édesanya vagyok, aki életem végéig elszámolgattam volna a statisztikákat a Központi Statisztikai Hivatalban, ha nem történt volna az országunkban az, ami megtörtént" - közölte.  Csárdi Antal, a párt budapesti, belvárosi képviselőjelöltje szerint új szemléletű képviselőkre van szükség, hogy a főváros beruházásait ne gazdasági érdekek döntsék el. Véget kell vetni annak, hogy Felcsúton és Hódmezővásárhelyen döntsenek Budapest sorsáról - mondta.
    

Szél Bernadett kérdést kapott arról, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint az LMP okolható majd azért, ha nem nyer az ellenzék, amire kijelentette: az LMP mindent megtett az országos és a legszélesebb körű együttműködésért. Még szombat délelőtt is azon dolgoztak, hogy az ellenzék a lehető legtöbb mandátumot nyerhesse meg.
    

Ungár Péter elnökségi tag elmondta, hogy az utolsó pillanatig folytak a tárgyalások, ami szerinte három biztos ellenzéki mandátumot eredményezett. Ennek része, hogy Szekszárdon a szocialista Harangozó Tamás visszalép az LMP társelnöke, Hadházy Ákos javára. Úgy összegzett: az LMP jelöltje az országban hét helyen nincs a szavazólapon, és három helyen léptek vissza a javukra baloldali indulók.
    

Szél Bernadett kérdésre cáfolta azt a hírt, miszerint szakadna az LMP. Arra reagálva, hogy Kövér László fideszes házelnök ellenzéki csalástól tart, rámutatott a Kúria döntésére, miszerint a kormány jogellenesen kampányolt a Fidesz javára. Ez azonban szerinte csepp a tengerben, majd sorolta a példákat, amelyek bizonyítják, hogy a kormányoldal egész rendszere csalásra épül: képviselők lejáratását, ellenzéki aktivisták bántalmazását. "Ez már nem csalás, ez már erőszak" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com