Szembesítő kampányt indított az MSZP

Az MSZP a következő 12 hétben a Fidesz választási ígéreteit és a valóságot állítja szembe egymással - mondta Tóbiás József, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.

mszp-uj-logoA szocialista politikus ismertetése szerint társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és európai politikai területekkel foglalkoznak a programsorozatban.

Tóbiás József a kampány első állomásán arról beszélt, a Fidesz csökkenő szegénységet, a jövedelmi különbségek mérséklését, igazságos közteherviselést ígért, ehhez képest a Tárki, a KSH és az UNICEF kutatásai szerint nőtt a szegénység Magyarországon. Azt mondta, 600 ezer ember van, aki havi 20 ezer forintból kénytelen megélni, és 1,3 millió ember egy főre jutó havi jövedelme nem éri el a 66 ezer forintot, vagyis minden harmadik családban gondot jelent a közüzemi számlák kifizetése és a megélhetés.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese az adórendszer kapcsán azt mondta, 2010-ben 7,2-szeres volt a felső és az alsó tized közötti jövedelemkülönbség, ez az érték mára kilencszeres. Közlése szerint 11 adónemmel nőtt a terhek száma, ezek közé sorolta az áthárított adókat, a különadókat és a 27 százalékos áfakulcs bevezetését.

Tóbiás József szerint a 2014-es költségvetési javaslatban 4,4 milliárd forinttal kevesebb szerepel szociális ellátásokra, miközben 200 ezer ember egyhavi minimálbéréből épülnek stadionok.

Lendvai Anna, az MSZP fővárosi képviselője arról beszélt, hogy ha a kormány valóban családbarát lenne, akkor például a támogatások nem éktelenedtek volna el, és "a perverz családi adózásnak köszönhetően" nem azok jutnának többhöz, akiknek eleve is több volt.

A képviselő álláspontja szerint a kormány lenézi a szegényeket, amit szerinte a munkanélküliségi ellátás idejének lerövidítése is igazol. Mint fogalmazott, a szegényeket alázza meg a "szociális temetésnek hazudott 21. századi horror" is, amely "kicsit sarkítva" azt jelenti, "megáshatják maguknak a saját sírjaikat".

Lendvai Anna úgy vélte, az országban lakhatási válság is van, a végtörlesztés csak keveseken segített, azokat pedig üldözik és eltiltják bizonyos közterületekről, akik elvesztették lakhatásukat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com