Szeneczey: a fővárosnak nem kell új közbeszerzést kiírnia

A fővárosnak nem kell új közbeszerzést kiírnia és lefolytatnia a Római-partot is magában foglaló csillaghegyi öblözet árvízvédelme ügyében - közölte Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes hétfőn az MTI-vel.

A Népszabadság hétfőn azt írta, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a római-parti gát tervpályázatát, így a Fővárosi Önkormányzat sokadszorra kezdheti elölről a beruházást.

autovezetes_network

A lap közölte: a KDB határozata megállapította, hogy a mobilgát tervezői tenderének nyertes ajánlatában ellentmondó adatok szerepelnek, ráadásul nem felelnek meg sem a pályázati feltételeknek, sem a jogszabályi előírásoknak. A döntőbizottság 300 ezer forint bírság és 200 ezer forint szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte a fővárost - írta a lap.

A főpolgármester-helyettes közleményében kiemelte, hogy a fővárosnak nem kell új közbeszerzést kiírnia és lefolytatnia, az eljárás lezárható a KDB határozatának kézbesítésétől számított harminc napon belül, a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének tervezése pedig heteken belül megkezdődhet.

Úgy fogalmazott: a még júliusban kiírt tervezői tenderen a Fővárosi Önkormányzat a szakmailag összességében legmegfelelőbb ajánlatot benyújtó pályázót hirdette ki nyertesként. E döntést a második helyezett Keviterv Akva Kft. megtámadta a KDB előtt.

Szeneczey Balázs hozzátette, a KDB csütörtökön hozott - az ajánlatkérő eljárást lezáró döntését és nem a teljes eljárást megsemmisítő - határozata nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a nyertes ajánlatát érvénytelenné kellett volna nyilvánítani. Mindössze azt rögzíti, hogy az ajánlatban olyan ellentmondás található, amely egy további felvilágosításkéréssel feloldandó.

Így a Mélyépterv Komplex Zrt. és a Viziterv Consult Kft. konzorcium által összeállított válasz ismeretében a fővárosnak ismételten döntenie kell az ajánlat érvényességéről, esetleges érvénytelenségéről, valamint összességében a közbeszerzési eljárás eredményéről - írta.

Közölte: a Fővárosi Önkormányzatnak a tervező kiválasztása során - az ajánlati ár figyelembevétele mellett - célja volt, hogy a szakmai szempontokat maximálisan érvényesítse, így az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő tervezze meg a több tízezer ember biztonságát szolgáló védművet. A tervező feladata lesz a többi között a védmű pontos nyomvonalának meghatározása, a környezetvédelmi engedélyezés lefolytatása, valamint a tervezői költségbecslés elkészítése.

Az árvízvédelmi mű tervezése során olyan megoldást kell választani, amely maximalizálja a védelem hatékonyságát, minimalizálja a kockázatokat, megtartja, sőt erősíti a terület római-parti jellegét, minimalizálja az építés és a szerelés gyakoriságát, továbbá a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a természetvédelmi szempontokat - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com