Szent István Intézet: Karácsony Gergely helyreállíttatja a Margit híd megcsonkított Szent Korona-ábrázolásait

Karácsony Gergely főpolgármester ígéretet tett a Margit híd megrongált Szent Korona-ábrázolásainak helyreállítására - tudatta a Szent István Intézet közleményben az MTI-vel hétfőn."Egy évet kellett várni, de az összefogás sikert hozott!" - írták. A Szent István Intézet kezdeményezésére, a CitizenGO Magyarországgal együttműködésben másfél hete elindított petíció célt ért. A közel 16 ezer aláírónak hála, Karácsony Gergely főpolgármester szombati közösségimédia-bejegyzésében ezt írta: "Elítélek minden olyan törekvést, amely meg akar csonkítani közterületi alkotásokat vallási vagy civilizációs jelképek eltávolításával. Éppen ezért elrendeltem a Margit híd pilléreit díszítő Szent Korona ábrázolásokról letört keresztek haladéktalan helyreállítását" - közölték.
    

"Petíciónk sikere megmutatta, van értelme nyitott szemmel járva őrzőként védeni értékeinket, van eredménye a jóakaratú összefogásnak, a nemzeti és keresztény szimbólumaink melletti következetes kiállásnak!" - írták. Kiderült: együtt meg tudjuk védeni értékeinket, akkor is, ha az eredményre méltatlanul sokat kell várni. "Adjon erőt ez a sikeres kiállás mindannyiunknak ahhoz, hogy ha a szükség úgy hozza, újra hallassuk hangunkat!" - áll a közleményben.
    

Az intézet közleményében köszönetet mondott "mindenkinek, aki aláírásával hozzájárult ahhoz, hogy a főváros szívében végre helyükre kerülhetnek a letört keresztek, legszentebb nemzeti jelképeinken!"


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com