Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

Ha Karácsony Gergelynek le kellene érettségiznie városvezetésből, akkor elégtelen bizonyítványt kapna, csakis dumából és mellébeszélésből kapna jeles osztályzatot - mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az Origónak adott interjújában.Szentkirályi Alexandra közölte: többre tartja a cselekvést, mint az üres ígéreteket, és úgy gondolja, hogy veszekedésből még soha nem épült semmi. Nagytakarítással kezdene a Városházán, és kirakná Gyurcsány embereit. Arról is beszélt, miért jár Karácsonynak életműdíj.
    

Leszögezte: célja az, hogy rendet tegyen, felszámolja a hatalmas dugókat és koszt, és megoldja a hajléktalan-kérdést - ehhez kéri a budapestiek támogatását. Szentkirályi Alexandra szerint Gyurcsány Ferencnek van főpolgármestere és nem a budapestieknek. Szerinte a Városházán összeállt a harmadik Gyurcsány-kormány és nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy Gyurcsány takarítónője és fodrásza is kapott volna egy-egy sportállást.
    

A főpolgármester-jelölt elmondta: azt gondolnánk, hogy a főpolgármester legalább a kampányban úgy csinál, mintha a budapestiekért dolgozna. Ehelyett kirándul és kampányol Gyurcsányékkal, a napokban épp Salgótarjánban és Tatabányán. "Kezdem azt hinni, hogy a beígért pesti fonódó helyett fonódtak így össze" - mondta. A politikus közölte, hogy a fővárosiaknak azt érdemes számításba venni, hogy ki az, aki képes elvégezni a munkát, aki dolgozni akar. Karácsony Gergely nem ilyen ember.
    

"Szerintem, ha le kell csavarni egy befőttesüveg tetejét, akkor is inkább szól a feleségének" - tette hozzá Szentkirályi Alexandra. Szerinte az számít, hogy ki, milyen hozzáállással fog neki dolgoknak, és akar-e dolgozni. "Látjuk, hogy a főpolgármester férfi létére kislányokat megszégyenítő módon tud nyafogni" - fejtette ki. Ha siránkozásért járna az elismerés, ő már életműdíjas lenne - zárta gondolatait a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com