Szentkirályi Alexandra: baloldali befektetői köröknek játszhatják át Rákosrendezőt

Baloldali fektetői köröknek játszhatják át a rákosrendezői beruházás területét - erről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője beszélt csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.A frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés előző napi döntése után, miszerint a fővárosi önkormányzat érvényesíteni kívánja a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogát a BKM Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül, azt mondta: több mint 50 milliárd forint plusz áfa a vételár, ezután akár 20-40 milliárd forintra is szükség lehet, hogy a területet rekultiválják.

Hozzátette, nem érti, a fővárosi önkormányzat "hogy a csudába" talált erre forrást: benézett a főpolgármester a zakója zsebébe, és meglátta, hogy mégis ott maradt néhány tízmilliárd, amit az elmúlt néhány hónapban nem vettek észre?

Szentkirályi Alexandra szerint az egész ügy nagyon zavaros és "nagyon bűzlik", az elmúlt hónapokban folyamatosan azzal ütöttek vissza bármilyen elképzelést - legyen szó külvárosi útfelújításról, hajléktalanellátás-fejlesztésről, P+R parkolóépítésről -, hogy a fővárosnak arra nincs pénze, majd most hirtelen több tízmilliárdot találnak erre a célra.

Kitért arra is, hogy érdemi beruházás valósulna meg Rákosrendezőn, aminek lenne közlekedésfejlesztési vonzata is: a reptéri vasút megépülése, a vasútállomás felújítása, a kisföldalatti meghosszabbítása.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint ugyanazok a körök, amelyek már egyszer a városháza eladása kapcsán is megjelentek, most erre a területre szeretnék rátenni a kezüket.

Rámutatott: a baloldali formációk már részben eddig is kaptak pénzt Amerikából politikai tevékenységre, ott azonban most új világ van és a globalista pénzcsapok el fognak záródni. Keresik, hogy a 2026-os kampányban ki lesz a finanszírozójuk, és ezt találták meg a Wallis-cégcsoport körül - mondta, megjegyezve: már 2023-ban készült pályázatuk, látványtervük erre a területre.

Ezek az erők nem parkvárost akarnak, hanem egyszerűen azt akarják, hogy ez a befektetői csoport kapja meg a területet, "ezt a zsíros falatot Budapestből", annak reményében, hogy majd a 2026-os kampányban finanszírozást kapjanak cserébe
- összegzett Szentkirályi Alexandra.

Beszámolt arról is, hogy a külvárosi útfelújításra benyújtott elképzelésük - bár a főpolgármester "némileg felvizezte" - de átment a szavazáson.

Kiemelte, az elmúlt években a főváros nagyon mostohán bánt a külső kerületeivel. A Fidesz-KDNP behozta azokat régóta várt útfelújítási programokat, amelyeket ezek a külső kerületek szorgalmaztak - közölte, megjegyezve: a budapestiek 60 százaléka a külső kerületekben lakik, bár ez a fővárosi önkormányzat politikáján, szakmaiságán nem nagyon látszik.

Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: a rákosrendezői területen apokapolatikus látvány fogadta, amikor kint járt. Ez a terület így nézett ki az elmúlt tíz évben is - hangoztatta, kitérve arra, hogy Karácsony Gergely az elmúlt öt évben főpolgármesterként, illetve előtte zuglói polgármesterként sem tett az ügyben semmit.

Hozzátette, az történik, ami már egy "minta" a baloldalon: semmit nem csinálnak, és amikor valaki valamit tenne, akkor "keresztbe fekszenek". Felidézte a Liget projektet övező "hisztériát", hozzátéve, ott most egy csodálatos, világszínvonalú zöld terület van, tele közösségi terekkel, sportpályákkal, világszínvonalú múzeumokkal.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a főváros szempontjából gigantikusan sok pénznek nevezte a rákosrendezői telek árát. Arra a felvetésre, hogy egyértelműen megszületett a Magyar-Karácsony-Gyurcsány-paktum és pénz áll mögötte, azt válaszolta: mást nem nagyon tud emögött az egyöntetű kiállás mögött látni, és ebbe Vitézy Dávidot is bele kell érteni. Problémának nevezte azt is, hogy úgy vitatkoztak a képviselők a közgyűlés ülésén, hogy nem olvasták el az anyagokat.

Van egy államközi szerződés és van egy adásvételi szerződés, amelynek van egy melléklete. Ebben feketén-fehéren benne van: az, hogy pontosan mi fog épülni, a két fél megállapodása alapján dől el - mondta. Ha nem jutnak megállapodásra, akkor tulajdonképpen bármelyik fél elállhat ettől a szerződéstől, tehát nem úgy van, hogy az arab befektető azt épít, amit akar, hanem a másik oldalnak, a magyar államnak kell a jóváhagyása - közölte Szentkirályi Alexandra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

http://ujhazak.com