Szentkirályi Alexandra: december végéig meghosszabbítja a kormány a kötelező akciózást

A kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja a kormány - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Hangsúlyozta: az online árfigyelő és a kötelező akciók is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre inkább csökken Magyarországon az infláció. Az infláció oka a háború és a szankciók, de a kormány nem tétlenkedett, így hónapról hónapra folyamatosan csökkent az infláció - jelentette ki a kormányszóvivő. Közölte: az élelmiszerinflációt a decemberi tetőponthoz képest már több mint a felével sikerült csökkenteni.
    

Ezért döntött úgy a kormány, hogy a kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja - mondta Szentkirályi Alexandra. Hozzáfűzte, működik az online árfigyelő, és a hatóságok is ellenőrzik a boltokat, hogy betartják-e ezeket az akciókat. A csütörtökön kezdődött Demográfiai Csúcs kapcsán a kormányszóvivő kiemelte, hogy 2010 óta sikerült egy családbarát fordulatot elindítani, nagy anyagi segítséget és támogatást kapnak a családok a kormánytól. Nagyon nehéz örökséget vett át a kormány 2010-ben - jegyezte meg.
    

Kifejtette: a kormány még hatékonyabb eszközt szeretne a gyermeket vállaló családok kezébe adni; ahol jól működött a családtámogatási rendszer, ott "emeltek rajta", ahol pedig megszűnik a csok, ott új támogatási rendszert fognak bejelenteni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

http://ujhazak.com