Szentkirályi Alexandra: szorosabb együttműködésre van szükség a főváros és a kormány között

Szorosabb párbeszédre és együttműködésre van szükség Budapest vezetése és a kormány között annak érdekében, hogy a főváros rendezettebb, tisztább és biztonságosabb legyen - mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kedden Budapesten, miután egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel.Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy megválasztása esetén - a 2019 előtti mintára - szorosabb együttműködést alakítana ki kormánnyal, ezért négy témában - közbiztonság, közlekedés, hajléktalanság, bulinegyed - folytatott megbeszélést a belügyminiszterrel.
    

A főpolgármester-jelölt szerint a fővárosiak biztonsága érdekében jobban együtt kellene működnie a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságnak (FÖRI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK). Az utóbbi években ugyanis jelentősen csökkent a közös járőrözések ideje: míg 2018-ban több mint 22 500 órát, 2019-ben pedig mintegy 37 ezer órát töltött együtt a FÖRI és a BRFK, addig 2023-ban mindössze 2022 órát - ismertette Szentkirályi Alexandra.
    

A közlekedéssel kapcsolatban azt mondta, az autósoknak és a bicikliseknek is egyaránt meg kell adni a biztonságos közlekedés lehetőségét, ugyanakkor nem szabad veszélyeztetni a budapestiek életét azzal, hogy a mentők és a tűzoltók akadályokba ütköznek, és nem tudnak a lehető leggyorsabban elérni a helyszínekre. A főpolgármester-jelölt szólt arról is, hogy Karácsony Gergely nem gondoskodik a hajléktalanhelyzet megoldásáról. Emiatt egyre több helyen használhatatlanná válnak a közterek, a járművek, az aluljárók azért, mert mások életvitelszerűen ott tartózkodnak. Mindez nem megengedhető, konkrét fellépésre van szükség. A főpolgármester-jelölt szerint segíteni kell a hajléktalanok visszaintegrálódását a társadalomba, de ehhez cselekvésre van szükség, nem üres Facebook-posztokra.
   

"Ezért Pintér Sándorral megállapodtunk abban, hogy végiggondoljuk, milyen jogszabályi környezetben és megoldással lehetne rendezni a helyzetet" - számolt be róla Szentkirályi Alexandra. A bulinegyedről azt mondta, hogy folyamatos közbiztonsági problémát okoz, ezért fontos az ott élők és az oda látogatók számára is megnyugtató megoldás kialakítása, amelyre a következő hetekben konkrét megoldási javaslatokat is tesz majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com