SZÉP Kártya: főleg a bankok járnak jól?

A SZÉP Kártya (Széchenyi Pihenőkártya) elfogadóhelyek száma folyamatosan nő, miközben a szállodások, éttermesek, fürdősök is elégedettek a jelenlegi tervekkel. Miközben az Üdülési Csekk kivezetése után a hidegétkezési utalvány megszűnése is várható, mégis a kártyakibocsájtó intézmények járhatnak a legjobban. 

A kiszivárogtatott új cafeteriarendszer tervei alapján legalábbis ez látszik, mivel a SZÉP Kártya robbanásszerű elterjedése hatalmas mennyiségű kártyát igényel.

Ehhez még hozzáadódik a szükséges kártyaleolvasó terminálok legyártása is.

Az MSZOSZ elnöke, Pataki Péter a Kulbrádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy ha ezt a rendszert jövőre akarják bevezetni, nagyon rövid a rendelkezésre álló idő. Az elnök azt is hozzátette: "A munkavállalók számára az a fontos, hogy a juttatást kényelmesen, egyszerűen igénybe tudják venni. Kérdés, hogyan tudnak majd étkezni a dolgozók, és megmarad-e a hidegétel-utalvány. Az ország jelentős részében ugyanis nincs lehetőség arra, hogy a munkavállaló melegétel-utalványt vegyen igénybe.

SZÉP Kártya
Sokan (pl. építkezéseken dolgozók) ennek köszönhetően tudtak idáig enni. Ha ezt megszüntetnék, akkor ez nagyon sok embert hátrányosan érintene... Ami a sajtóban megjelent, az egy kormányzat elé készülő cafeteria-tervezet, ami akkor lesz végleges, ha a kormány valóban tárgyalja. Bár az utóbbi tapasztalatok szerint a kiszivárogtatásokból végül törvény születik."

A Népszabadság szombati számában arról cikkezett, hogy a kormány módosítja a cafeteria rendszert. Az újság hírei alapján 2012-ben a hidegétel-utalvány kikerül a béren kívüli juttatások rendszeréből, de az is megeshet, hogy havonta 5000-8000 forintra csökkentve egyetlen állami tulajdonú cégtől berendelhető utalvány váltja fel. A tervek alapján a meleg étkezésért a bankkártya szerű lehet majd fizetni, hiszen a kártyához direkt erre a célra egy 150.000 forintos éves keretet is létrehoztak. Hir.ma, a Pihenokartya.biz támogatásával!


 

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com