Szeptember elsején 4,8 milliárd forintos pályázati kiírás jelenik meg civil szervezetek támogatására

Szeptember elsején jelenik meg a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása" című 2024. évi pályázati kiírás, 4,8 milliárd forint keretösszegben - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.A Városi Civil Alap célja az ötezer fő feletti lakosságszámú településeken székhellyel rendelkező, értékteremtő civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - pályázati úton történő támogatása - közölte a helyettes államtitkár.

Hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is fontosnak tartja ezen szervezetek segítését.
    

Szalay-Bobrovniczky Vince felidézte, hogy a kormány 2021-ben indította útjára a Városi Civil Alap elnevezésű programot, amellyel az ötezer fő feletti településeken székhellyel rendelkező értékteremtő civil szervezetek részére is elérhetővé kívánta tenni azoknak a céloknak a költségvetési támogatását, amelyek a Magyar falu program Falusi Civil Alap terhére 2020 óta támogatásban részesülhetnek.
    

A Város Civil Alap, mint a Falusi Civil Alap városi alternatívája hiánypótló pályázati forrás, amely lehetőséget teremt ingatlan vásárlásra és felújításra, gépjármű beszerzésre, programtámogatásra, eszközbeszerzésre és kommunikációs tevékenység támogatására - tájékoztatott a helyettes államtitkár. Hozzáfűzte, hogy rendkívül népszerű a pályázat, az első két évben tíz-, illetve nyolcszoros volt a túljelentkezés.
   

A Városi Civil Alap infrastrukturális fejlesztéseket is lehetővé tevő forrásai jól kiegészítik a szintén civil szervezetek által igénybe vehető - évről évre növekvő összegű - Nemzeti Együttműködési Alap forrásait, amelyeket működésre, programokra, rendezvényekre lehet igénybe venni - jegyezte meg Szalay-Bobrovniczky Vince.
    

Kiemelte: jelentős újítás az előző évekhez képest, hogy több pályázati kategóriában is lehetővé válik, hogy a civil szervezetek működési költségeik, például rezsi finanszírozására fordíthassák az elnyert támogatást. Továbbá úgynevezett egyszerűsített elszámolásra lesz lehetőség a legfeljebb hárommillió forint megítélt támogatás esetében, a civil szervezetek adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.
    

A kiírás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalán jelenik meg; a pályázatok benyújtására szeptember 1-én 10 óra és október 2-án 12 óra között lesz lehetőség. A megvalósítási időszak 2025 december 31-ig, az elszámolási időszak pedig 2026. március elsejéig tart - tudatta a helyettes államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com