Szeptemberben kerül a kormány elé a nemzeti vízstratégia

Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint 1000 javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé - mondta a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Kovács Péter tájékoztatása szerint a vízstratégiára azért is szükség van, mert a klímaváltozás következtében a vízkincs mindinkább felértékelődik. "Az ország földrajzi adottságai szerint felszín alatti vizekben - ivóvíz, termál- és gyógyvizek - bővelkedünk, de felszíni vízkészleteink térbeli és időbeli eloszlása kedvezőtlen. Mindez az eddigieknél ésszerűbb, komplexebb vízgazdálkodást indokol." A dokumentumban foglaltak megvalósításának kedvez, hogy az EU is a 2014-2020 közötti időszakra kiemelten fontosnak tartja a vízkészletek jó minőségének megőrzését, ésszerű felhasználását, erre a célra a következő években nálunk is több száz milliárd forintos forrás áll majd rendelkezésre.

belvízE pénzekből jut majd egyebek mellett a Balaton, a Szigetköz, a Homokhátság vizekkel kapcsolatos feladatainak megoldására is. A nemzeti vízstratégiában hangsúlyt kap az országon átfolyó vizek megtartásának kérdése - húzta alá a helyettes államtitkár.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek következtében ugyanis időnként nagy mennyiségű víz zúdul át a Kárpát-medencén, emiatt gondot okoz az árvizek, belvizek elleni védekezés, majd azok levonultával az aszály. Az egyensúly megteremtésére a stratégia többek között multifunkcionális tározók építését javasolja, amelyeket a nagyvizek idején feltöltve később öntözésre, halastóként vagy turisztikai célra lehet hasznosítani, elsősorban EU-s pénzek felhasználásával. A tározók építése mellett az aszály elleni küzdelemben jelentős szerepe lehet a medertározásnak és földeken a mélyszántásnak, amely a talaj nedvességmegtartását segíti.
Jelenleg csupán alig 80-100 ezer hektárnyi területet öntöznek, de a mezőgazdasági termelés biztonságához ez kevés. Ezért a vízstratégiába foglalt javaslat szerint e terület legalább kétszerezése a feladat. Ennek megvalósításához a gazdálkodók korszerű, energia- és víztakarékos berendezések vásárlásához támogatást kaphatnak - mondta Kovács Péter. Előnyt élvez a kertészetek, gyümölcsültetvények öntözőrendszerének fejlesztése. A tapasztalat szerint az öntözött földekről kétszer, háromszor nagyobb termés takarítható be, mint a természet szeszélyére utalt táblákról. A termelőket segíti a földek mentén futó, évtizedekig elhanyagolt vízelvezető árkok megtisztítása is, ami által a belvizek jobban hasznosulhatnak. A közmunkaprogramok eredményeként nagyobb esők után több ezer kilométernyi árokban már ismét akadály nélkül folyik az öntözésre alkalmas víz, jelentősen csökkentek a belvízi károk - jegyezte meg a helyettes államtitkár.

A Kárpát-medence földrajzi helyzete miatt a folyók más országokban erednek, ezért, amint a stratégiát taglaló dokumentum is kiemeli, az ökológiai egyensúly megőrzéséhez, az eredményes vízgazdálkodáshoz elengedhetetlen a nemzetközi vízügyi kapcsolatok ápolása. A helyettes államtitkár megerősítette: jelenleg is sikeres az együttműködés a tiszai árvizek mérséklésére, Ukrajnával, Romániával közös monitoring rendszer működik a határ menti folyók vízminőségének figyelésére, Szlovéniával közösen épült meg a Kebele árvíztározó, és sikerült megoldani a Rába habzás problémáját. Kiemelkedő jelentősége van a határvízi együttműködés mellett a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) keretében folyó Duna medence szintű vízgyűjtő gazdálkodási tervezésnek. A nemzeti vízstratégia ezeknek a nemzetközi kapcsolatoknak a továbbfejlesztésére is súlyt helyez.

Amennyiben a kormány elfogadja a stratégiát, a dokumentum a 2014-ben induló "Kvassay Jenő intézkedési terv" megvalósításához szolgál alapul. E program a vízgazdálkodás gazdasági, társadalmi, vidékfejlesztési feladatai között hivatott megteremteni az összhangot - hívta fel a figyelmet Kovács Péter.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com