Szerdán állítják fel az Ország Karácsonyfáját Budapesten

Szerdán állítják fel a budapesti Kossuth téren az Ország Karácsonyfáját, és kezdik meg a feldíszítését - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.Mint írják, az idén a putnoki Kováts Géza Sándorné felajánlásából érkezett a mintegy 18-20 méter magas, 65 centiméteres törzsátmérőjű, 5-7 tonnás ezüstfenyő. A fenyőfa a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével érkezett meg a Kossuth térre, majd ezt követően díszítik fel.

    
A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas fát a kialakított hevedercsatlakozók révén erős szélben is képes stabilan tartani. A fenyőfát egy 130 centiméteres, 30 kilogrammos csillag alakú, óarany világítású csúcsdísz ékesíti. A díszítéshez - a korábbi évekhez hasonlóan - 2400 folyóméter ledes fényfüzért használnak, 33600 színes izzóval. A fa körül - immár hagyományosan - 120 szánkóból álló kerítést állítanak fel. A szokásoknak megfelelően a fa mellé kerül a betlehemi jászol, amely december 24-én egészül ki a gyermek Jézussal.
  
A Kossuth tér és a Karácsonyfa teljes díszkivilágítása advent első napjától látható. Az Ország Karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig a faanyagot - tűzifaként - rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés Hivatala.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com