Módosulnak a tombolajáték szervezésének szabályai

Több ponton is egyszerűsítette a tombolajátékok szabályozását a szerencsejáték törvény módosítása - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Szerencsejáték Felügyelet.A módosítás alapján a kibocsátható sorsjegyek legmagasabb összértéke 500 ezer forintról 2 millió forintra nő, így a szervezők a továbbiakban 5000 darab vagy 2 millió forint összértékű sorsjegy kibocsátására jogosultak. További könnyítés, hogy közjegyző jelenléte nélkül is lebonyolítható a játék. Ebben az esetben a szervező köteles a sorsolás lebonyolításáért felelős háromtagú sorsolási bizottságot kijelölni, amely a sorsolásról jegyzőkönyvet vesz fel. Ennek hiányában a sorsolásról továbbra is közjegyzői okiratot kell kiállítani.

    
A közlemény szerint a tombolajáték speciális jellege miatt az összes nyereményt át kell adni a rendezvényen jelen lévő játékosoknak, a sorsolás után nem maradhat át nem vett nyeremény. A módosított szabályozás rögzíti továbbá, hogy egy bejelentés alapján kizárólag egy tombola-sorsolás szervezhető. Hírközlő eszköz útján, például a világhálón a játék nem szervezhető, és továbbra sem megengedett készpénz nyereményként történő kisorsolása.
    

Változatlan feltétel az is, hogy a szervező a játék meghirdetése előtt legalább 10 nappal köteles azt bejelenteni a Szerencsejáték Felügyelethez. A szervezőnek továbbra is végelszámolást kell benyújtania a sorsolási eseménytől számított 150 napon belül, amelyhez egyúttal a sorsolásról készült jegyzőkönyvet is csatolnia kell.
    

A módosításnak köszönhetően csökkennek a nevelési-oktatási intézmények, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények rendezvényein lebonyolított tombolajátékokkal kapcsolatos adminisztrációs terhek. Az e körben megrendezett tombolajátékokra vonatkozó bejelentési és végelszámolási kötelezettség megszűnik, ha az érintett intézmények az eladott sorsjegyek összértékét teljes egészében és igazoltan a játékosok számára előzetesen meghirdetett karitatív célra fordítják.


A könnyítés célja, hogy ezek az intézmények kevesebb adminisztráció mellett tudjanak rendezvényeiken jótékonysági célból tombolajátékot szervezni. A Szerencsejáték Felügyelet a tombolajátékok lebonyolítását a továbbiakban is bármikor ellenőrizheti.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A bűn útjára lépett Michael Carroll, miután nyert a lottón

A bűn útjára lépett Michael Carroll, miután nyert a lottón

Lottónyertesek, akik hatalmas hibát követtek el.

Hivatalos totónyeremények

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. fogadási heti, elsőfordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13+1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye ...

Hivatalos totónyeremények

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13+1 találatos szelvény nem volt. 13 ta...

A KENÓ nyerőszámai

A KENÓ nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 30-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 4 5 6 10 11 13 14 22 23 24 25 36 37 44 48 49 51 57 76 77 MTI...

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat) 11 (tizenegy) 13 (tizenhárom) 23 (huszon...

TOTÓ-eredmények

TOTÓ-eredmények

A TOTÓ 43. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Diósgyőr-Ferencváros.........................17.30 2. Vasas-Videoton...............................18.00 3. Aug...

TOTÓ-eredmények

TOTÓ-eredmények

A TOTÓ 42. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bayern München-Mönchengladbach..................2-0 1 2. Leverkusen-Hoffenheim...........................0-3 2 ...

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 29 (huszonkilenc) 35 (harmincöt) 37 (h...

Hivatalos totónyeremények

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13+1 találatos szelvény 3 darab, nyereményü...

TOTÓ-eredmények

TOTÓ-eredmények

A TOTÓ 41. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Haladás-FTC..........................2-0 1 2. Honvéd-Újpest........................1-1 X 3. Vasas-MTK.............

http://ujhazak.com