Szeretetvendégséget tart a fővárosban az Ökumenikus Segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet az idén is megszervezte hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségét, amelyet az E.ON Hungária Csoport pénzügyi támogatása tesz lehetővé - tájékoztatta a szeretetszolgálat kedden az MTI-t.A közlemény szerint december 16. és 22. között Budapesten naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a szervezet munkatársai hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családoknak.

Az elmúlt tizenhárom évben több tízezer adag meleg étellel segítettek nehézsorsú embereken - tették hozzá.

Mint írták: a szeretetvendégségre érkezőket tartalmas menü várja, "a meleg étel mellett szeretnék, hogy a nélkülözésben élők számára is jusson a karácsony meghittségéből és emberi figyelmességéből". A közleményben idézték Gáncs Kristófot, a segélyszervezet ügyvezető igazgatóját, aki úgy fogalmazott: az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtésének meghatározó pillanatai a karácsonyi segélyakciók, amikor a rászoruló családok ünnepét igyekeznek szebbé és reménytelibbé tenni.

A tájékoztatás szerint az elmúlt évben kötött stratégiai megállapodás keretében az E.ON Hungária Csoport 2027-ig évi 50 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet rászorulókat segítő munkáját. A vállalatcsoport a hagyományos adventi szeretetvendégség megvalósítása mellett az iskola- és óvodakezdő programok, valamint a Kapaszkodó 2.0 program támogatásához is rendszeresen hozzájárul.

A fővárosi szeretetvendégség kapcsolódik a segélyszervezet országos adventi adománygyűjtéséhez. A karitatív tevékenységet a 1353-as adományvonal tárcsázásával lehet támogatni, ami hívásonként 500 forintnyi adományt jelent - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com